Feldarabolva találtak rá a kriptomilliomosra; gyilkosa a vécén húzta le a maradványait

Vízvezetők találtak rá egy kriptomilliomos maradványaira Bulgáriában: Christian Peev-et meggyilkolták, holttestét feldarabolták, a maradványok egy részét pedig lehúzták a vécén egy szófiai tömbházlakásban.

Sajtóbeszámolók szerint a 41 éves, amerikai-bolgár kettős állampolgárságú férfi óriási vagyonra tett szert kriptobefektetések révén. Meggyilkolásával barátját, Vesco Valchinovot gyanúsítják.

Fotó: Pexels

Úgy tudni, hogy utóbbival pár évvel ezelőtt ismerkedett meg egy szórakozóhelyen. Valchinov bárosként dolgozott, majd Peev révén a kriptovalutákkal való kereskedelembe is belekóstolt. Tette elkövetésének pontos okai még nem ismertek, csak azt tudni, hogy Peev maradványainak egy részét lehúzták a vécén, amit pedig nem lehetett – így például a fejét –, azt elásták.

A Peev eltünését unokatestvére jelentette augusztus 10-én. A térfigyelő kamerák felvételei alapján Peev Valchinov társaságában ment haza, az épületet ugyanakkor másnap már csak Valchinov hagyta el. A hatóságok azt gyanítják, hogy egy súlyzóval gyilkolta meg az üzletembert. Valchinov mellett a hatóságok őrizetbe vették Konstantin Subotinovot is, aki állítólag beismerte, hogy segített elásni az áldozat maradványainak egy részét. Valchinov megpróbált elszökni a hatóságok elől, de telefonján keresztül beazonosították a hollétét és letartóztatták.

Egy hónap leforgása alatt Peer a második kriptomilliomos akit meggyilkoltak. Emlékezetes, hogy júliusban az argentin Fernando Pérez Algaba maradványaira bukkantak Buenos Airesben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?