Enyhítették az Alec Baldwin elleni vádat a 2021-es forgatási haláleset eljárásában

Az ügyészség törölte az Alec Baldwin ellen felhozott vádak egy részét a halállal végződő 2021-es filmforgatás ügyében, ami jelentősen csökkenti a kiszabható büntetés hosszát – derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott új bírósági iratokból.

A dokumentum szerint az új-mexikói ügyészség megváltoztatta álláspontját és a gondatlanságból elkövetett emberölés vádjából a lőfegyverre utaló, a bűncselekményt és annak lehetséges ítéletét súlyosbító kitételt törölték. Heather Brewer, az eljáró kerületi ügyészség szóvivője a döntést azzal magyarázta, hogy el akartak kerülni egy további jogi vitát a színész-producerrel és ügyvédeivel a Halyna Hutchins operatőr halála miatt indult eljárásban. Az illetékes megfogalmazása szerint az ügyészség célja, hogy igazságot szolgáltasson a bíróság, és nem „nagyvárosi ügyvédek” számláját akarják gyarapítani.

Alec Baldwin október 21-én az új-mexikói Santa Fében, a Rust című film forgatása közben lőtte le a vezető operatőrt, a 42 éves Hutchinst és sebesítette meg Joel Souza rendezőt egy olyan kellékfegyverrel, amelyben mindmáig tisztázatlan okból éles lőszer volt. Alec Baldwin és Hannah Gutierrez-Reed fegyverekért felelős kelléktáros ellen január végén emeltek vádat.

Baldwin ügyvédei korábban úgy nyilatkoztak, hogy a lőfegyverre való utalás beillesztése a vádba, mint súlyosbító tényező, alapvető jogi hiba. Érvelésük szerint annak lehetősége ugyanis a 2021. októberében történt tragédia idején még nem szerepelt Új-Mexikó állam törvényében, a jog visszamenőleges alkalmazása pedig alkotmányellenes.

Ha a színész ügyét a súlyosbító körülményt figyelembe véve tárgyalták volna, az kötelezően minimum 5 év börtönbüntetést jelentett volna. A megmaradt vád, a gondatlanságból elkövetés maximum 18 hónap börtönnel és legfeljebb 5 ezer dollár pénzbüntetéssel sújtható. A színész-producer első bírósági meghallgatása várhatóan pénteken lesz, amelyen videókapcsolaton keresztül vesz részt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Baldwin elhárította magától a felelősséget a szerencsétlen halálesetért, mondván, hogy ugyan hátrahúzta a revolver kakasát, de nem húzta meg a ravaszt, s egyébként is Gutierrez-Reed és más fegyverszakértők dolga volt arról gondoskodni, hogy ne adjanak a kezébe éles lőszerrel töltött fegyvert. Gutierrez-Reed a rendőrség szerint azt állította, hogy vaktölténnyel töltötte meg a revolvert, mielőtt átadta volna azt David Halls rendezőasszisztensnek, aki azt továbbadta volna a színésznek azzal, hogy a fegyver „hideg”, ami a filmeseknél azt jelenti, hogy biztonságos a használata. Ezzel szemben Halls december 13-án, az új-mexikói munkabiztonsági hivatal előtt tett tanúvallomásában azt mondta: sosem jelentette ki, hogy a Pietta reprodukciójában készült Colt.45-ös kézifegyver „hideg” lenne.

A Rust című western forgatását a halálesetet követően leállították, de a produkció célja, hogy a filmet befejezzék. A Rust Movie Productions közölte, hogy a forgatásokat tavasszal folytatják, amelyben a produceri feladatokat Matthew Hutchins, a 2021-ben életét vesztett operatőr, Halyna Hutchins férje veszi át. Azt egyelőre nem közölték, hogy a film felvételeit hol fejezik be, de azt a filmgyártó cég világossá tette, hogy a forgatási helyszínen működő fegyver és lőszer semmilyen formája nem lesz.

A múlt héten azt is bejelentették, hogy a filmforgatás folytatásának körülményeit, valamint Halyna Hutchins életét külön dokumentumfilmben is megörökítik.

Kapcsolódók

Kimaradt?