Emberáldozat bemutatásával vádolnak több embert Indiában

Az indiai rendőrség emberáldozat bemutatásának vádjával öt embert tartóztatott le, további hét ellen pedig körözést adott ki.

A hatóságok még négy évvel ezelőtt találták meg egy lefejezett nő testét Guvahatiban, egy hindu templomnál, a gyanúsítottakat ezzel kapcsolatban vették most őrizetbe.

A nyomozás kiderítette, hogy a 64 éves Shanti Shav 2019-ben járt az India északkeleti részén fekvő Guvahati templomában, ahol egy bozótvágó késsel fejezték le. A rendőrségi nyomozás azt követően gyorsult fel, hogy idén januárban sikerült azonosítani a fej nélküli testet. A nyomok számos gyanúsítotthoz vezettek el, mások még szökésben vannak - írta a The Guardian szerdán.

A helyi rendőrfőnök kedden elmondta, hogy a gyilkosságot öten tervelték ki, és 12 ember vett részt a bűntényben. A csoport vezetője feltehetően az 52 éves Pradip Pathak volt, aki bátyja halálának évfordulóján akart rituális emberáldozatot bemutatni. A rendőrfőnök szerint a gyanúsított valószínűleg azt hitte, hogy az áldozattal segít az elhunyt fivére lelkének megbékélni. Pathakot és négy bűntársát a napokban vették őrizetbe, további hét gyanúsított után még folyik a kutatás.

2014 és 2021 között az indiai nemzeti bűnügyi nyilvántartás adatai szerint 103 emberáldozattal kapcsolatos bűnügyet jegyeztek fel. A rituális gyilkosságok gyakoribbak a törzsi, városoktól távol eső vidékeken, ahol az okkultizmusba és a boszorkányságba vetett hit még elterjedtnek számít.

Tavaly két embert tartóztattak le, akik a gyanú szerint egy hatéves kisfiút öltek meg Újdelhiben. Az építkezésen dolgozó vádlottak azt állították, a hindu istenségnek, Sivának ajánlották fel a gyermeket, hogy az áldozatért cserébe gazdaggá tegye őket.

Kapcsolódók

Kimaradt?