Egy angol nyelven frissen megjelent slágergyanús könyv ismét reflektorfénybe állítja Magyarországot, nem föltétlenül pozitív értelemben. Az Angyalcsinálók (Angel Makers) egy 20. század eleji páratlan gyilkosságsorozatról szól. A Tisza-melléki Nagyréven nők tömegesen mérgezték meg férjeiket, rokonaikat, haragosaikat a helyi bába segítségével. „Zsuzsi néni” legalább 160 férfi haláláért felelős, de egyes források szerint az áldozatok száma akár 300 körül is lehetett.

Patti McCracken újságíró csaknem két évtizeden át élt Kelet-Európában – egy osztrák falucskában egészen pontosan –, illetve dolgozott szerkesztőségi tanácsadóként az egykori szovjet blokk számos országában. Tizenhét évnyi európai lét után hazatért az Amerikai Egyesült Államokba, és megírta első könyvét, amely március 14-én jelent meg Angyalcsinálók: arzén, egy bába és a modern történelem legelképesztőbb gyilkos bandája címmel.

Fazekas Gyuláné, született Oláh Zsuzsanna a korabeli bábákhoz hasonlóan több szerepkört is ellátott az elmaradott vidéki településen: az orvosét, a gyógyszerészét és a pszichológusét. Utóbbira különösen nagy szükség volt, a világháború ugyanis a korábbinál is nehezebben elviselhetővé tette a falusi nők életét.

Akkoriban – ahogy egyébként később is – a házasságokat elrendezték, a tinédzser lányokat többnyire idősebb férfiakhoz adták. A párválasztásba nem volt beleszólásuk, a válás pedig nem volt opció, sőt törvényes sem sokáig. Az asszonyverés gyakorinak számított a háború előtt is, de jóformán mindennapossá vált utána, amikor a harctér borzalmait átélt férfiak gyakran szenvedtek az akkor hírből sem ismert poszttraumatikus szindrómától (PTSD). A traumatizált és gyakran maradandó fizikai károsodástól is szenvedő férfiak számára a „kezelést” többnyire a kocsma jelentette, illetve az otthon ipari mennyiségben fogyasztott kisüsti vagy házi bor. Ezt a nők többféleképpen is megszenvedték. Még inkább nélkülöztek, még több házimunka hárult rájuk, nem utolsó sorban pedig gyakrabban kellett elviselniük az iszákos férj kegyetlenkedéseit.

„Miért bajlódsz vele?” – volt Zsuzsi néni hírhedt válasza az asszonyok panaszára. A bába egyszerű megoldást kínált a hozzá fordulóknak: légypapírból kiáztatott arzént, amelyet egy papírba tekert üvegfiolában a kötényzsebében hordozott. Az arzénmérgezés a kolerához hasonló tüneteket produkál – hányást, hasi fájdalmat, hasmenést, kiütéseket –, így nehezen volt tetten érhető, különösen a kor és a vidék körülményei között.

McCracken hangsúlyozza (például itt), hogy noha nem mutatható ki egyenes összefügés a világháború és a nagyrévi szörnyűségek között, mégis létezik kapcsolat. Kezdetben nagyon sokan „csak” arra használták a bába fioláit, hogy megszabaduljanak kegyetlen és bántalmazó házastársuktól. Azután, ahogy a feltáratlan gyilkosságok száma nőtt, az elkövetők egyre merészebbek lettek. Volt, aki beteg rokona szenvedésein könnyített, mások arra használtak arzént, hogy gyorsabban jussanak hozzá a várt örökséghez. Akadt olyan is, aki meg akarta tartani a szeretőjét, ezért eltette az útból a háborúból hazatért férjet. Más a haragosán állt bosszút.

A több mint másfél évtizeden át tartó gyilkosságsorozatot egy névtelen bejelentés fedte fel 1929-ben. Állítólag egy orvostanonc figyelt fel a gyanúsan magas arzénszintre egy folyóból kihalászott holttestben. Névtelenül levelet írt a helyi újságnak, elindítva a „tiszazugi méregkeverők” néven ismertté vált botrányt. A szokatlan ügyészségi nyomozás hírére a világ minden tájáról Magyarországra sereglettek a hírlapírók – köztük a New York Timestól –, hogy beszámoljanak a drámai eseményekről.

McCracken legalább 160 halálesetről ír, de egyes források szerint az áldozatok száma akár 300 körül is lehetett. Tény, hogy a helyi temetőből exhumált 50 holttest közül 46-ban találtak hatalmas mennyiségű arzént.

The story of the poisoners known as the “Angel Makers of Nagyrev” https://t.co/SHVctsBgEI

— The Economist (@TheEconomist) March 17, 2023

A könyv megjelenése kapcsán adott interjúiban az amerikai szerző hangsúlyozza: az arzénos mérgezés nem magyarországi sajátosság. Ezt mutatja az is, hogy Franciaországban az arzén poudre de succession, azaz „öröklési por” néven vált ismertté. Könnyű volt megszerezni, könnyű volt használni, de nehéz volt bizonyítani. Ami a nagyrévi esetet megkülönbözteti másoktól, az az áldozatok rendkívüli száma.

A per során sokakat sokkolt, hogy a gyanúsítottak némelyike rezignáltan, sőt unottan vallott a történtekről, mintha csak az ebéd utáni mosogatásról beszélt volna. Nyilvánvalóan úgy tartották, hogy csak azt tették, amit az adott körülmények között tenniük kellett. „A magyar falu világáról rántja le a leplet a tárgyalás” – írta a tiszazugi méregkeverők című felháborodott beszámolójában Móricz Zsigmond. Száz évvel később, a McCracker könyvének megjelenéséről beszámoló The Economist brit magazin úgy értékeli: a történet azokat az okokat fedi fel, amelyek miatt a nők ölni képesek.

A nagyrévi „angyalcsinálók” közül kettőt felakasztottak, tizenkettőt börtönre ítéltek. A méregkeverő bába nem volt köztük. Mire a rendőrség megérkezett, hogy letartóztassa, már halott volt – arzén végzett vele.