Elrendelték a kazanyi iskolai tömeggyilkos vizsgálati őrizetét

A lövöldözés halálos áldozatait szerdán eltemették | Fotó: Agerpres/EPAElrendelte az oroszországi, tatárföldi Kazany illetékes bírósága szerdán annak a fegyveres támadónak a vizsgálati őrizetét, aki kedden egy helyi iskolában kilenc embert, köztük hét gyereket agyonlőtt, és huszonhármat, benne húsz gyereket megsebesített.

A döntés értelmében az Ilnaz Galjavijev néven azonosított tettest két hónapra, július 11-ig helyezik őrizetbe. Galjavijev, akit több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolnak, beismerte bűnösségét a bírósági meghallgatáson. Kijelentette azt is, hogy elfogadja a bíróság döntését.

A 175-ös számú iskola volt diákja kedden automata fegyverből nyitott tüzet az oktatási intézményben. A bűncselekmény idején az épületben több mint 700 diák és az iskola mintegy 70 munkatársa tartózkodott, köztük több mint 50 tanár. A nyomozók szerint a gyilkos egy házi készítésű robbanószerkezetet is elhelyezett az épület első emeletén, amely az egyik szemtanú szerint a támadást megelőzően felrobbant.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Tatár Köztársaságban szerdán nemzeti gyásznapot tartottak. A lövöldözés halálos áldozatait aznap eltemették.

Kapcsolódók

Kimaradt?