Elon Musk nyíltan támogatja az USA kilépését a NATO-ból és az ENSZ-ből
Elon Musk, az amerikai kormány tisztségviselője és a világ leggazdagabb embere az X-en azt írta: egyetért azzal a véleménnyel, miszerint az Egyesült Államoknak ideje lenne kilépnie a NATO-ból és az ENSZ-ből is.
Elon Musk egy Gunther Eagleman nevű amerikai politikai kommentátor és influenszer bejegyzésére reagálva fejtette ki véleményét az USA NATO- és ENSZ tagságával kapcsolatban. Eagleman azt írta: „Ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből.”
Úgy tűnik, ezt a véleményt a világ leggazdagabb embere is osztja, Elon Musk ugyanis röviden azt írta az influenszer felvetésére: „Egyetértek”.
Donald Trump már az elnökválasztási kampányban is beszélt arról, hogy magára hagyhatják a szervezetet, amennyiben a NATO többi tagja nem növeli a védelmi kiadásokat, de konkrét lépés ebbe az irányba még nem történt az elnöksége alatt (ugyanakkor az amerikai elnök nyilatkozatai arra utalnak: Trump továbbra is elvárja, hogy a katonai szövetség minden tagja éves szinten a GDP legalább 5 százalékra emelje a katonai kiadásokat).
Az ENSZ-ből való kilépés vonatkozásbán viszont több republikánus törvényhozó törvényjavaslatot nyújtott be a napokban, arra hivatkozva, hogy a szervezet politikája összeegyeztethetetlen a Trump-kormányzat America First („Amerika az első”) nevű politikai programjával. Az Egészségügyi Világszervezetből (WHO) való kilépést már bejelentették.
(Nyitókép: Agerpres)
CSAK SAJÁT