Elmenekült Ukrajnából a volt külügyminiszter
Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter megerősítette, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt külföldre menekült. A politikus szerint azért vették célba, mert nyíltan bírálta az elnök hatalomkoncentrációját és a korrupcióellenes szervek elhallgattatását – írja az MTI.
Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter az olasz Corriere della Sera lapnak adott interjúban vallotta be, hogy menekülnie kellett Ukrajnából. Szavai szerint Zelenszkij új rendelete, amely megtiltotta a korábbi diplomatáknak, hogy elhagyják az országot, közvetlenül őt is fenyegette.
„Sosem gondoltam volna, hogy egyszer úgy kell elhagynom a hazámat, mint egy éjjeli tolvaj. Azért vettek rajtam revansot, mert nyilvánosan elítéltem Zelenszkij szándékát, hogy cenzúrázza a korrupcióellenes intézmények munkáját” - fogalmazott Kuleba.
A volt külügyminiszter közvetlenül a rendelet életbe lépése előtt távozott, mondván, hogy külföldi egyetemeken tanít, és a tilalom súlyosan veszélyeztette volna a munkáját.
Az ukrán hatóságok és Kuleba sajtósai igyekeztek cáfolni a hírt, és azt állították, hogy a politikus csupán konferenciára utazott Dél-Koreába, majd onnan Lengyelországba, ahonnan szeptember 21-én visszatér.
Dmitro Kuleba 2024. szeptember 5-én távozott a külügyminiszteri posztról, most pedig ő lett az első magas rangú ukrán diplomata, aki nyíltan szembefordult Zelenszkijjel.
CSAK SAJÁT