EU-biztos: az AstraZeneca vakcinagyártónak morális és társadalmi kötelezettsége van

Az Európai Bizottág megvédi a koronavírus elleni oltóanyagot gyártókkal kötött befektetési megállapodásokban rögzített érdekeit és az európai adófizetők pénzét – jelentette ki szerdán Brüsszelben Sztella Kiriákidisz, az uniós testület egészségügyért felelős tagja az AstraZeneca vakcinagyártó vállalat oltóanyaggyártási és -szállítási nehézségeivel kapcsolatban.

Újságíróknak nyilatkozva a biztos elmondta, hogy testülete még mindig nem kapott a vállalattól kielégítő magyarázatot arra, miért késik a vakcina kiszállítása az uniós tagországokba. Hangsúlyozta: az AstraZenecávál kötött szerződés előírja, hogy a cégnek négy üzemből kell az oltóanyagot kiszállítania, ebből kettő Nagy-Britanniában van, két másik pedig Belgiumban.

Brüsszel nem fogadja el az AstraZeneca vezérigazgatójának, Pascal Soriot-nak a magyarázatát, miszerint a brit üzemekben termelt vakcinákat az Egyesült Királyság lakosainak tartják fenn annak a megállapodásnak az értelmében, amelyet a cég a brit vezetéssel kötött három hónappal az uniós szerződések aláírása elött.

A biztos felhívta a figyelmet, hogy az oltóanyaggyártónak „morális, társadalmi, és szerződésben foglalt kötelezettsége”, hogy a megfelelő időben és mennyiségben lássa el az uniós országokat vakcinával. „Emberéletekről van szó, nem fogadhatjuk el az „aki kapja, marja” játékszabályokat. Ez a sarki hentesnél működhet, de nem az Európai Unióban” – fogalmazott Kiriákidisz.

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság azért írt alá előzetes piaci kötelezettségvállalást rögzítő megállapodásokat, hogy előre biztosítsa, hogy a vállalatok megteremtik a feltételeket a megfelelő gyártási kapacitásokra. „Ellentmond a szerződésekben foglaltaknak, ha a cég nem képes elég oltóanyagot gyártani” – szögezte le, felszólítva az AstraZenecát, hogy a bizalom visszaállítása érdekében tegyen eleget kötelezettségeinek.

A brit-svéd érdekeltségű cég pénteken jelentette be, hogy a gyártási folyamatban fellépett nehézségek miatt lassítja az uniós tagországoknak szánt vakcinák kiszállítását. Az Európai Gyógyszerügynökség várhatóan pénteken döntést hoz az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem koronavírus elleni készítményének uniós alkalmazhatóságára vonatkozó ajánlásáról. Az Európai Bizottság augusztus végén kötött szerződést a céggel 300 millió adag oltóanyag beszerzéséről.

(Címlapfotó forrása: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?