EP: az egészségügyi dolgozók vallási vagy lelkiismereti okokra hivatkozva nem tagadhatják meg az abortuszt

A világban mindenütt fenn kell tartani a biztonságos és legális abortuszhoz való jogot, az egészségügyi dolgozók vallási vagy lelkiismereti okokra hivatkozva nem tagadhatják meg a művi terhesség-megszakítást, mivel az veszélybe sodorhatja a páciens életét – jelentette ki az Európai Parlament (EP) a strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában csütörtökön.

A 364 szavazattal, 154 ellenszavazat és 37 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők arra figyelmeztettek, hogy az Egyesült Államokban és egyes uniós tagállamokban is visszalépés tapasztalható a szexuális és reproduktív jogok terén.

Az EP-képviselők arra szólították fel Joe Biden elnököt és kormányát, hogy továbbra is támogassa a jogot az abortuszhoz és a hozzáférést a biztonságos és legális abortuszhoz, ugyanis – mint írták – az abortusz amerikai tiltása világszintű következményekkel jár. Közölték továbbá: a legális abortusz betiltása és korlátozása aránytalanul és nagy mértékben a szegénységben élő nőket sújtja. Azon nők körében, akik anyagi vagy logisztikai okokból nem tudnak a környező államok kórházaiba elutazni, megnő a kockázata annak, hogy nem biztonságos, vagy akár életveszélyes eljárásoknak vetik alá magukat – figyelmeztettek.

Az EP-képviselők kijelentették: az Európai Uniónak és az összes uniós tagállamnak ellensúlyoznia kellene a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal kapcsolatos amerikai finanszírozás esetleges globális csökkentését és határozottan támogatnia kellene az egyetemes hozzáférést a biztonságos és legális abortuszhoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az EP-állásfoglalás arra is kitért, hogy az uniós tagállamoknak dekriminalizálniuk kell a művi terhesség-megszakítást és el kell távolítaniuk minden akadályt a biztonságos és legális abortusz, és a szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos szolgáltatások útjából. Végezetül kijelentették: az egészségügyi dolgozók sem vallási, sem lelkiismereti okokra hivatkozva nem tagadhatják meg az abortuszt, mivel ez veszélybe sodorhatja a páciens életét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?