Csaknem negyvenezer diák vesz részt idén a Határtalanul programban

Fotó: kulhonimagyarok.huCsaknem negyvenezer diák utazhat külföldre a 2022-2023-as tanévben a Határtalanul programnak köszönhetően - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

Hozzátették: 4,7 milliárd forintból 1230 iskolás csoport utazhat és utazhatott a 2022-2023-as tanévben a szomszédos országokba. Emlékeztettek arra: a Határtalanul Program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése.

A program keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyarság körülményeiről, kultúrájáról, tradícióiról. Az utazások idén márciusban kezdődtek, az első kirándulás úti célja Erdély volt - írták, hozzátéve, a Határtalanul programban a résztvevők számára lehetőség nyílik megismerni a határon túli területek nevezetes helyszíneit, valamint azokat a magyar közösségeket, akik szorosan őrzik a hagyományainkat.

Közölték: a program elindulása óta eddig több mint 900 magyarországi település több mint félmillió hetedikes és középiskolás diákja közel kilencezer tanulmányi kiránduláson vett részt.

Kapcsolódók

Kimaradt?