Botrány az ügynökakták körül: informatikai hiba miatt mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték – írja az MTI.
Az Országgyűlés korábbi alelnöke, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója az MTI-hez szerdán juttatott el közleményt, miután adatai megjelentek a hálózati személyek között a nyitottaktak.hu adatbázisában.

Lezsák Sándor kikérte magának, hogy „kommunista ügynöki múlttal” bélyegezzék meg, egyben kijelentette: nem volt ügynök, ellenkezőleg, őt figyelték meg. Kijelentette: „mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti, a bíróság előtt fog felelni”.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön Facebook-oldalán azt közölte, hogy informatikai hiba miatt jelent meg a politikus neve az adatbázisban. Rögzítették: Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként. Az okozott félreértésért a politikustól elnézést kértek, és közölték: a hiba elhárítását megkezdték.
Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főigazgatója az MTI megkeresésére közölte:
Lezsák Sándor adatait még szerda éjszaka törölték az adatbázisból, csütörtökön pedig a többi tévesen kikerült nevet is törölték. Emlékeztetett: az úgynevezett 6-os kartonok, a beszervezési, vagyis B-naplók és a mágnesszalagok feldolgozása nyomán mintegy 60 ezer nevet hoztak nyilvánosságra. Előbbieket nem érinti a mostani adatvédelmi incidens – szögezte le.
Beszámolt arról, hogy a mágnesszalagok adatait a levéltár csupán október elején kapta meg az Alkotmányvédelmi Hivataltól egy nem tagolt Excel-táblában. Ebben az összes adat (név, fedőnév, az érintett anyjának neve, lakcím) együtt, ömlesztve szerepelt egy mezőben. Ezek szétbontása és az adatbázissá alakítás közben történt informatikai probléma, amelynek során – a csütörtök napközbeni számítások szerint – körülbelül 160 esetben kerültek ki nem hálózati személyek adatai.
A főigazgató súlyos hibának nevezte a történteket, és közölte: a továbbiakban alaposan átvizsgálják, hogy történhetett-e más tévesztés a 60 ezer név esetében. A vezető a hibáért vállalta a felelősséget.
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője Rétvári Bencével, a KDNP frakcióvezetőjével és Lezsák Anna fideszes országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatón a „tiszás ügynökbotrányért” több miniszter - Ruff Bálint, Tarr Zoltán és Tanács Zoltán - távozását követelte, valamint vizsgálóbizottság kezdeményezését és jogi lépéseket is kilátásba helyezett a hiba miatt. Szerinte a történteknek jogi következménye is kell, hogy legyen, mind büntető, mind polgári jogi értelemben.
Az ehhez szükséges lépéseket az érintett személyek és a frakció maga is meg fogja tenni - mondta. Rétvári Bence a miniszterelnök egyértelmű és egyszemélyi felelősségét hangsúlyozta. Vélekedése szerint Magyar Péter megtette azt, amit még Horn Gyula volt kormányfő és a kommunisták sem: összemosta, összekeverte az áldozatot a bűnössel.
Molnárné Lezsák Anna fideszes országgyűlési képviselő, Lezsák Sándor lánya szerint a bocsánatkérés nem helyettesítheti a felelősségre vonást az ügynökakták körül kialakult helyzet és Lezsák Sándor téves, ügynökként történő feltüntetése miatt. Lezsák Anna közölte: elvárja a levéltár főigazgatójának és vezetésének azonnali lemondását.
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője egy másik sajtótájékoztatón azt követelte, hogy azonnal tegyék elérhetetlenné az ügynökakták megismerésére létrehozott weboldalt. Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: a hiba miatt pártja kormányzati felelősségre vonást vár el.
Magyar Péter miniszterelnök bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán, amelyben közölte: mivel telefonon nem sikerült elérnie, e felületen szeretne bocsánatot kérni Lezsák Sándortól azért, mert a levéltár informatikai rendszerének hibája miatt tévesen bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába.
CSAK SAJÁT


