Boris Johnson: fájdalmas lesz az orosz energiafüggés felszámolása, de meg kell tenni

A brit miniszterelnök szerint fájdalmas folyamat lesz az orosz energiahordozókkal szembeni nyugati függés felszámolása, de ezt mindegyik országnak meg kell tennie, mert csak így lehet megállítani Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszióját.

Johnson a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap keddi kiadásának írt cikkében úgy fogalmaz: amikor Putyin 2014-ben először hajtott végre inváziót Ukrajna ellen, a Nyugat rettenetes hibát követett el. Az orosz elnök ugyanis ezzel az agresszív cselekedetével hatalmas darabot hasított le egy szuverén országról, a nyugati országok pedig hagyták, hogy „ezt megússza”.Boris Johnson | Fotó: Agerpres/EPA

Az Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatok nemcsak újraindultak, de a korábbinál is intenzívebbé váltak, a Nyugat több orosz földgázt vásárolt, mint addig valaha, és így még inkább kiszolgáltatta magát Putyin akaratának - áll a brit kormányfő cikkében. Boris Johnson szerint amikor az orosz elnök megindította az Ukrajna elleni mostani háborút, pontosan tudta, hogy a világ nagyon nehéznek fogja találni az ő megbüntetését, hiszen tudta azt is, hogy függőséget teremtett.

Márpedig amíg a Nyugat gazdaságilag függ Putyintól, addig az orosz államfő bármit megtehet e függés kiaknázására. Ezért kell most ezt a függést felszámolni, és ez meg is fog történni - írja keddi cikkében Boris Johnson.

A brit miniszterelnök szerint a hatalmas orosz szénhidrogénkészlet Putyin erőssége, de egyben gyengesége is, hiszen Oroszország nemigen gyárt olyasmit, amit a világ többi része meg akarna tőle vásárolni. Ha a világ véget tud vetni a függőségnek az orosz nyersolaj- és földgázszállításoktól, azzal megfoszthatja Putyint pénzforrásaitól, de ez a stratégia csak akkor lehet igazán működőképes, ha ezt mindenki megteszi - írja Johnson.

A brit miniszterelnök hozzáteszi: el kell fogadni, hogy ez fájdalmas folyamat lesz, de csak az orosz szénhidrogénfélék vásárlásának beszüntetésével lehet Putyint rákényszeríteni az agresszió befejezésére és a nemzetközi jog tiszteletben tartására. Johnson szerint Nagy-Britannia minden olyan technológiát ki fog aknázni, amely a megújuló energiaforrások használatát segíti, de olyan energiaforrásra is szükség van, amely akkor is rendelkezésre áll, ha nem süt a nap és nem fúj a szél.

Éppen ezért eljött az ideje annak, hogy „új, nagy tétek egész sorát tegyük fel a nukleáris energiára” - fogalmaz kedden megjelent cikkében brit kormányfő, hangsúlyozva: olyan fejlesztési stratégiára van szükség, amelyben a kis reaktorok és a nagy erőművek egyaránt megférnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?