Az ukránok meg vannak győződve: a háború még megnyerhető, de egy feltétellel

Az ukránok meg vannak győződve arról, hogy az Oroszország elleni háború még megnyerhető, de egy feltétellel: ha annyi katonai segítséget kapnak a Nyugattól, amennyire szüksége van, derül ki egy közvélemény-kutatásból. Hasonlót végeztek 2023 decemberében is. Most összehasonlították a kapott válaszokat. 

Az ukránok – nem kevesebb, mint 81 százalékuk – továbbra is optimisták abban, hogy Ukrajna megnyeri a háborút, amennyiben a Nyugat megfelelő támogatást nyújt. Ez derül ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KIIS) szeptember 20. és október 3. között végzett felméréséből – írja az Ukrajinszka Pravda, idézi a Digi24. Ugyanebben a felmérésben 14 százalékuk fejezte ki azt a meggyőződését, hogy Oroszország túl erős, még a Nyugat támogatása mellett is, ugyanezt 7 százalék mondta a korábbi, 2023 decemberi felmérésben. A megkérdezettek további 6 százaléka bizonytalan. A szociológusok rámutatnak, hogy a többség minden régióban – keleten 67 százalék, míg nyugaton 87 százalék – úgy véli, hogy Ukrajna megnyerheti a háborút.

Ukrán katonák gyakorlatoznak egy kelet-franciaországi katonai táborban 2024. október 9-én.| Fotó: Agerpres/EPA

„2023 decembere és 2024 szeptembere között – az ország nyugati részének kivételével – minden régióban kevesebben kezdtek hinni a siker lehetőségében. Különösen keleten figyelhető meg a csökkenés, ahol 2023 decemberében 79 százalékuk hitt a siker lehetőségében, most pedig 67 százalékuk (ugyanakkor keleten 24 százalék már úgy véli, hogy Oroszország túl erős)” – jegyzi meg a KIIS.

Az újonnan alakult 154. gépesített különálló dandár katonái álcahálóval takarnak el egy 2Sz1 Gvozgyika önjáró löveget, miközben készülnek harci pozícióba vonulni a frontvonalon, az északkelet-ukrajnai Harkiv régióban, 2024. október 9-én. | Fotó: Agerpres

A felmérést szeptember 20. és október 3. között végezték véletlenszerű mintán, telefonos interjúk segítségével 989, az ukrán kormány által ellenőrzött területen élő, 18 év feletti válaszadóval. Nem vonták be a felmérésbe a jelenleg az orosz csapatok ellenőrzése alatt álló területek lakóit, bár a válaszadók egy része az oroszok által megszállt területről elköltözött belső menekült, és nem vonták be azokat sem, akik 2022. február 24. után menekültek el az országból. Normális körülmények között egy ilyen minta statisztikai hibája nem haladja meg a 2,4%-ot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?