banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az oroszok Odesszát rakétázzák, az ukránok a Krímet támadják

Légiriadót rendeltek el csütörtök reggel Ukrajna egész területén, több városból, köztük Odesszából rakétatalálatokat jelentettek. Az első szirénák a déli és keleti régiókban szólaltak meg, majd figyelmeztették az ország középső és nyugati részén élő lakosságot is.

Orosz rakéta csapódott be a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosban – jelentették a helyi hatóságok. Több robbanás hallatszott a Dnyeper-parti Dnyipro városában is – közölte a Rada ukrán televíziócsatorna. Helyi médiajelentések szerint a városban megszűnt az áramszolgáltatás.

Kijevben időlegesen lekapcsolták az áramszolgáltatást – közölte a főváros áramellátásáért felelős társaság (DTEK). Az ukrán hatóságok korábban arról tájékoztattak, hogy a keddi orosz rakétacsapások több mint 30 ukrajnai infrastrukturális létesítményt rongáltak meg. Az Ukrenergo nemzeti energiatársaság bejelentette, hogy az ország egész területén tervezetten, lépcsőzetesen időnként kikapcsolják az áramot.

Közben az ukránok sem tétlenkednek: robbanások hangjairól számoltak be a Krím északi részéről, az orosz fennhatóság alatt álló Dzsankojból is, ahol az ukrán médiajelentések szerint orosz repteret ért találat.

Kapcsolódók

Kimaradt?