A Katar elleni izraeli rakétatámadás bizonytalanságot keltett az Öböl-menti államokban. Egyiptom egy NATO-típusú arab erő létrehozását javasolta – egyelőre sikertelenül –, Szaúd-Arábia viszont máris bekérezkedett Pakisztán nukleáris védőernyője alá, miután évtizedeken át erőteljesen az Egyesült Államokra hagyatkozott védelmi kérdésekben.

Fél évszázad után Egyiptom elnöke először hivatkozott Izraelre ellenségként. Az előzmény: az izraeliek több mint tíz rakétával légicsapást mértek egy épületre, ahol a Dohában tárgyaló Hamász-küldöttség tagjai tartózkodtak. Az eset után összehívott rendkívüli arab-iszlám csúcstalálkozón Abdel-Fattáh esz-Szíszi volt a legvehemensebb, de valamennyi térségbeli ország fordulópontnak nevezte az izraeli agressziót, és kérdőjeleket fogalmazott meg a kölcsönös védelmi megállapodások hasznáról.

Egyiptom reakciója azért is kiváló mércéje a zsidó állam és a muszlim többségű országok közötti feszültségeknek, mert az arab államok közül elsőként írt alá békeszerződést Izraellel, 1979-ben, illetve – Katar mellett – közvetítőként lépett fel a gázai tűzszüneti tárgyalásokon.

A dohai rakétatámadások kapcsán felmerült, hogy a térség más országai is sebezhetők lehetnek izraeli légicsapásokkal szemben. A felvetés mögött a megfontolás áll, hogy Izrael ezúttal egy olyan Öböl-menti fővárost célzott meg, amely a Közel-Kelet legnagyobb amerikai katonai támaszpontjának főhadiszállása. Az Egyesült Államok tagadta, hogy tudott volna az izraeli tervekről, de ha ez igaz is, kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy valóban védőernyőként szolgálnak-e a fogadó országok számára a külföldi katonai bázisok. A válasz eléggé egyértelműnek tűnik. Mi több, kiderült, hogy hiába költöttek a katariak dollármilliárdokat a legfejlettebb amerikai fegyverekre, „olyan védelmi rendszereket vásároltak, amelyek nem működtek, vagy ki voltak iktatva az izraeli támadás idején. Ez arra ösztönzi a Perzsa-öböl államait, hogy diverzifikálják a fegyverzetüket, és megmutassák az amerikaiaknak, hogy van más opciójuk is” – mutatott rá Ziad Majed Közel-Kelet-szakértő, a Párizsi Amerikai Egyetem kutatója a Le Monde-ban.

Nem csoda ilyen körülmények között, hogy a már említett arab-iszlám csúcstalálkozón az Egyesült Államok szövetségeseiként számontartott térségbeli országok nyíltan Washington ellen fordultak.

Kapcsolódó

Miért nem fogadják be az ostromlott palesztinokat az arab államok?

A szomszédos arab országok sem sietnek megnyitni az ajtót szenvedő „testvéreik” előtt, nem akarják felmenteni Izraelt a palesztin lakossággal szembeni kötelezettségei alól.

izraeli-palesztin harcok Gáza arab országok Egyiptom Ciszjordánia

Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Arab Emírségek egy cipőben járnak Katarral. De a New York Times szerint Jordánia is növekvő aggodalommal követi a fejleményeket. Ahogy egyre több ország ismeri el a palesztin államot válaszul a gázai offenzíva fokozására, Izrael fontolgatja Ciszjordánia nagy részének annektálását. Jordánia attól tart, hogy ezután Izrael megpróbálja „átnyomni” Jordániába a mintegy hárommillió ciszjordániai palesztint. Egyiptom hasonló félelmeket táplál a Gázai övezet miatt. A két arab állam számos okból elutasítja a palesztinok tömeges befogadását, de mind közül a legfontosabb az, hogy nem akarnak az izraeli tervek támogatójaként feltűnni. Az Egyesült Arab Emírségek figyelmeztetett, hogy Ciszjordánia annektálása aláásná az Ábrahám-egyezményeket, amelyek révén több arab állam normalizálta kapcsolatait a zsidó állammal Donald Trump első elnöksége idején.

Arab NATO?

A szeptember 14-i dohai csúcson Egyiptom javasolta egy NATO-típusú gyorsreagálású védelmi erő létrehozását az 1950-ben, az Arab Liga égisze alatt aláírt közös védelmi szerződés alapján. Ennek célja az lenne, hogy megvédje a tagállamokat „a külső fenyegetésektől, különösen Izraeltől”, „külföldi hatalmakra való támaszkodás nélkül” – mondta egy magas rangú egyiptomi diplomata a londoni Middle East Eye című online kiadványnak.

A tervet végül elvetették, mivel – a korábban idézett diplomáciai forrás szerint – a vezetés kérdésében nem sikerült megegyezni: Szaúd-Arábia saját kezébe akarta venni az irányítást, míg Egyiptom úgy vélte, hogy hosszú katonai tapasztalata révén ő lenne a legalkalmasabb a parancsnokságra.

Néhány nappal később Szaúd-Arábia kölcsönös védelmi megállapodást írt alá Pakisztánnal, az egyetlen muszlim többségű országgal, amely atomfegyverekkel is rendelkezik. A paktum szerint bármelyik fél elleni agresszió a másik elleni támadásnak minősül.

Bár a szaúdi tisztviselők szerint a tárgyalások évek óta zajlottak, a bejelentés időzítése – néhány nappal Izrael katari légicsapása után – nem véletlen.

A paktum teljes szövege nem nyilvános, de Rijád közölte, hogy az „átfogó védelmi megállapodás kiterjed minden katonai eszközre”. Később a pakisztáni védelmi miniszter megerősítette: a megállapodás keretében Szaúd-Arábia „rendelkezésére áll” Pakisztán nukleáris programja.