Nehéz döntés előtt állnak az ostromlott Gáza városában összetömörült palesztinok százezrei a döntőnek beharangozott izraeli offenzívára várva. Ha helyben maradnak, az életüket kockáztatják; ha elmennek, talán soha nem térhetnek vissza. A szomszédos arab országok sem sietnek megnyitni az ajtót szenvedő „testvéreik” előtt, nem akarják felmenteni Izraelt a palesztin lakossággal szembeni kötelezettségei alól.

Amikor februárban bejelentette, hogy az Egyesült Államok átveszi a Gázai övezetet, és a „Közel-Kelet Riviérájává” alakítja, Donald Trump amerikai azt is mondta, hogy a palesztinok nem maradhatnak ott, viszont sokkal jobb helyük lesz másutt. Alig egy héttel később a szemmel láthatóan feszengő jordán király jelenlétében megismételte, hogy Gáza jelenlegi lakói „gyönyörűen fognak majd élni egy másik helyen”. A Fehér Ház és a washingoni külügyminisztérium viszont pontosította, hogy Trump „nagylelkű javaslata” valójában arról szólt, hogy a palesztinokat „ideiglenesen” költöztetik el Gázából, amíg az újjáépítés zajlik.

Kérdés ugyanakkor, hogy önkéntes távozásnak minősül-e, ha a valaki az elviselhetetlen humanitárius körülmények miatt elmenekül.

Izrael pénteken harci övezetté nyilvánította Gáza városát a Gázai övezetben indított legújabb offenzívája részeként, amelynek célja leszámolni a Hamász maradékával is.

Gáza egyes részeit már elfoglalta az izraeli hadsereg, amely egész negyedeket tett a földdel egyenlővé. A jelenlegi offenzíva ebben különbözik az előzőktől az Associated Pressnek nyilatkozó érintettek szerint. „Már nem részleges (a dózerolás), mint korábban. Ezúttal 100 százalékos” – írta le a helyzetet egy palesztin aktivista.

Gáza lakosságának kitelepítését – akár csak ideiglenes jelleggel is – Izrael mellett mindössze az Egyesült Államok tartja elfogadhatónak. A teljes palesztin népesség kitelepítését vizionálja egyébként a napokban kiszivárgott terv is, amely washingtoni kormányzati körökben kering. A gázaiak távozása eszerint is „önkéntes”, de a maradást enyhén szólva nem bátorítják. A távozni nem kívánók „biztonsági zónákban” kell kivárniuk az újjáépítés végét.

Izrael saját állítása szerint a Gázai övezet háromnegyedét ellenőrzi, a jelenlegi offenzíva célja pedig a fennmaradó rész megszerzése. A harcok nem ígérkeznek sem gyorsnak, sem könnyűnek – főleg nem a Gáza városában összetömörült, korábban már többször fedél nélkül maradt civilek százezrei számára. Az érintett terület civil lakossága lehetetlen döntés előtt áll: ha maradnak, az életüket kockáztatják; ha elmennek, talán soha nem térhetnek vissza a lakóhelyükre.

A legtöbbjük felmenőit Izrael állam 1948-as létrehozásakor vagy az 1967-es izraeli-arab háború idején üldözték el a jelenlegi Izrael állam (korábban Palesztina) területéről. A maradás a kockázatok ellenére sok palesztin számára az ellenállás eszköze a megszálló hatalommal szemben. A távozás egyet jelent Izrael győzelmével, és nem akarják megadni ezt az elégtételt a zsidó államnak.

Részben ez az oka annak, hogy a környező arab országok nem sietnek befogadni a gázai „testvéreiket”, ugyanakkor a kérdés jóval összetettebb. Egyrészt az enklávéban nem kizárólag arabok, és nem is pusztán muzulmánok élnek. Másrészt az Izraellel és a palesztin területekkel szomszédos arab országok területén jelenleg is jelentős számú palesztin él, nagyrészt menekülttáborokban. Újabb menekültek érkezése tovább súlyosbítaná a meglévő gazdasági-társadalmi problémákat.

Nem utolsó sorban attól tartanak, hogy Izrael később nem engedné hazatérni az országukban „ideiglenesen” menedéket kereső palesztinokat, ami újabb akadályokat gördítene a palesztin-izraeli konfliktus lezárását célzó kétállami megoldás elé.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök egy ideje nyíltan ellenzi a kétállami megoldást. Ugyanakkor felerősödtek azok a hangok Izraelben, melyek szerint Gáza és Ciszjordánia annektálásával végleg törölni kell a napirendről a palesztin állam problémakörét. Netanjahu egyelőre itt még nem tart – legalábbis nyilvánosan nem –, viszont nemrégiben jóváhagyta zsidó telepek létrehozását egy olyan területen, amely gyakorlatilag kettévágja egy jövendőbeli palesztin gerincét képező Ciszjordániát.

Izrael szomszédjainak van egy stratégiai oka is arra, hogy vonakodjanak a palesztinok befogadásától. Arra gondolhatnak ugyanis, hogy amíg a palesztinok gondot jelentenek Izraelnek, addig kevesebb energiája lesz velük foglalkozni. Tételesen ez a következőképpen fogalmazódik meg: stratégiai szükségszerűség megakadályozni azokat a demográfiai változásokat, amelyek felmenthetnék Izraelt a palesztin lakossággal szembeni jogi kötelezettségei alól.

Szueztől az Eufráteszig

Az izraeli kormányzásban résztvevő radikális konzervatívok körök nem csak az egyre hipotetikusabb palesztin állam területeként kijelölt Gázai övezet és Ciszjordánia – bibliai nevén Júdea és Szamária – bekebelezését szorgalmazzák, hanem egy „Nagy-Izraelről” is álmodoznak. Ennek több értelmezése van, de mindegyik érinti Izrael közvetlen szomszédjait.

A szűkebb változat magában foglalná a történelmi Palesztinán kívül az 1967-es „hatnapos” háború idején elfoglalt Golán-fennsíkot és a Sínai-félszigetet. Utóbbit Izrael visszaadta Egyiptomnak az 1979-es kétoldalú békeszerződés alapján, ellenben a Golán-fennsíkot jelenleg is megszállva tartja, az ENSZ vonatkozó döntései ellenére. (Noha hivatalosan annektálta, a nemzetközi közösség továbbra is Szíria részének tekinti.) Az ultranacionalisták elképzelései szerint Nagy-Izrael magában foglalná Libanont, Jordániát, valamint Irak és Szaúd-Arábia jelentős részét is, a Szuezi-csatornától az Eufráteszig.

Netanjahu kövezetesen hangoztatja, hogy Izrael még a Gázai övezetet sem akarja megtartani, mindössze átmenetileg, katonai céllal akarja elfoglalni. Ugyanakkor a minap arról beszélt az i24News tévécsatornának adott interjúban, hogy „nagyon is” azonosulni tud „Nagy-Izrael víziójával”. A miniszterelnököt kérdező Saron Gal, volt szélsőjobboldali parlamenti képviselő egy Nagy-Izraelt ábrázoló medállal is kedveskedett interjúalanyának, Netanjahu azonban nem nyitotta fel a kamerák előtt a kapott ajándékdobozt, így nem tudni, melyik Nagy-Izrael-verzióval „tud azonosulni”.

Az említett interjúban Netanjahu arra is kitért, hogy az izraeli kormány több országgal is tárgyalásokat folytat a gázai háború miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülő palesztinok befogadásáról. Egy magas rangú izraeli tisztviselő a CNN-nek Dél-Szudánt, Szomáliföldet, Etiópiát, Líbiát és Indonéziát nevezte meg, hozzátéve, hogy a több mint kétmilliós gázai lakosság befogadásáért cserébe az érintett országok „jelentős pénzügyi és nemzetközi kompenzációt” várnak. Az amerikai hírtelevízió hozzátette, hogy nem világos, ezek a megbeszélések mennyire előrehaladottak. Eddig egyedül Indonézia jelezte hivatalosan, hogy kész befogadni kétezer gyógykezelésre szoruló palesztint, de amint felépülnek, visszatérnek Gázába. Dél-Szudánban, Líbiában és Etiópiában amúgy évek óta háborúk dúlnak.

Technológiai fölény

Miközben a harcok zajlanak, Izrael szigorú blokád alatt tartja a palesztin területeket. Ez érvényes a humanitárius szállítmányokra is, mivel Izrael attól tart, hogy a segélyekkel együtt – vagy a segélyek helyett – fegyvereket szállítanának a palesztin harcosoknak. A helyzetet kiválóan szemlélteti a kairói kormány júliusi cáfolata, miszerint csakis „rosszindulatú propaganda”, hogy Egyiptom hozzájárulna a Gázai övezet blokádjához, és akadályozza a humanitárius segélyek bejutását. Kairó hangsúlyozta, hogy a rafahi átkelőt az izraeli erők blokkolják a „palesztin oldalon”.

Kapcsolódó

A palesztinok „ideiglenes” kitelepítésével tenné naggyá Gázát az Egyesült Államok

Luxusüdülők, „intelligens” városok, fejlett ipari és technológiai központok szerepelnek abban a tervben, amely valóra váltaná Donald Trump vízióját a Gázai övezettel kapcsolatban.

háború izraeli-palesztin harcok Gáza USA Donald Trump

Egyiptom a nyár elején megakadályozta, hogy nemzetközi aktivisták a rafahi átkelőig szervezett 50 kilométeres meneteléssel hívják fel a figyelmet a Gázát sújtó humanitárius válságra. A kairói kormány azzal érvelt egyebek mellett, hogy a megmozdulás semmiképp nem érné volna el a kívánt hatást ott, ahol valóban fontos lenne: az izraeli hatóságoknál.

A vágyak és a lehetőségek közötti egyensúlyozás abból a tudásból indul ki, hogy 1948-as megalakulása óta Izrael több alkalommal is legyőzte arab szomszédjait. Időközben a zsidó állam technológiai fölénye tovább nőtt. Nemcsak atomfegyverrel rendelkezik – noha hivatalosan nem ismeri el –, de rendre hozzájut a legújabb fejlesztésű amerikai fegyverekhez. Washington mindig vigyáz arra, hogy az arab országoknak eladott fegyvertípusoknál az izraeli verzió mindig egy fokkal előrehaladottabb legyen.