Az Egyesült Államok megkezdte EBESZ-megfigyelői kivonását Kelet-Ukrajnából

Az Egyesült Államok vasárnap megkezdte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretében szolgáló személyzetének kivonását az oroszbarát szakadárok kezén lévő, kelet-ukrajnai Donyeck városából egy esetleges orosz invázió veszélye miatt – jelentette a Reuters hírügynökség a helyszínen lévő újságírójára hivatkozva.
 
A beszámoló szerint az EBESZ ismertetőjelét viselő több páncélozott járművet lehetett látni a szervezet helyi székháza előtt vasárnap kora reggel. A járműveket bőröndökkel pakolták meg, majd elhajtottak. Az EBESZ egyelőre nem reagált a megkeresésekre.
 
A Reuters két forrásból is úgy értesült, hogy az Egyesült Államok kivonja EBESZ-megfigyelőit Ukrajnából, Nagy-Britannia pedig átirányítja sajátjait a szakadárok uralma alatt álló térségekből az ukrán kormány kezén lévő régiókba.Donyeck | fotó: Wikipedia
 

Az orosz külügy bírálta a lépést

 
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Reutersnek nyilatkozva elmondta: Kijev abban érdekelt, hogy az EBESZ különleges megfigyelő missziója teljes kapacitással működjön, ugyanakkor nem kommentálta az EBESZ-re tartozó ügyeket.
 
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő bírálta az amerikai lépést, mondván, az EBESZ missziója a Washington által szított katonai pszichózis hatása alá került. Közleményében felszólította az EBESZ vezetését, hogy vegye elejét az ukrajnai misszió manipulálására irányuló próbálkozásoknak, mivel a megfigyelési tevékenységre most van a leginkább szükség.
 
Egy diplomáciai forrás szerint a dán EBESZ-megfigyelők is elhagyták Donyecket. A Reuters nem tudta megállapítani, hogy elhagyták-e Ukrajnát, vagy az ukrán kormányerők felügyelte térségekbe mentek. Eddig 21 EBESZ-megfigyelő hagyta el a felkelők uralma alatt lévő várost, és további harminc tervez így tenni.
 
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet különleges megfigyelő missziója a Krím-félsziget Oroszország általi 2014-es elcsatolása nyomán a kijevi kormányerők és az Moszkva-barát szakadárok között Kelet-Ukrajnában folyó harcok kitörése óta működik a régióban. Az EBESZ honlapja szerint az Ukrajnában állomásozó 680 megfigyelőből 515-en az ország keleti felében tevékenykednek.

Washington és szövetségesei a kiújult feszültségek közepette felszólították állampolgáraikat, hogy haladéktalanul hagyják el Ukrajnát.

A Nyugat azzal vádolja Oroszországot, hogy több mint százezer katonát vonultatott fel az ukrán határon invázióra készülve. Moszkva tagadja, hogy meg akarná támadni nyugati szomszédját.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?