Az EU konferenciát szervez az ukrán gyermekek hazatérésének elősegítésére

Az Európai Unió (EU) konferenciát szervez az megszállt ukrajnai területekről Oroszországba deportált több ezer gyermek hazatérésének elősegítésére - jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök este a kétnapos uniós csúcs első napját záró brüsszeli sajtótájékoztatón.

Fotó: Twitter/Ursula von der Leyen„Történelmünk legsötétebb időszakára emlékeztet ez a háborús bűncselekmény” – jelentette ki. Mint mondta, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel együttműködve nemzetközi összefogást kezdeményez a hazatérésükhöz szükséges támogatásért. Véleménye szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen teljes mértékben indokolt, mivel a 16 ezer gyermekből eddig csak 300-an tértek vissza szülőföldjükre.

Felhívta a figyelmet, hogy minden lehetséges intézkedést meg kell tenni a gyermekek hollétének felkutatása érdekében, ehhez az ENSZ illetékes szervei is segítséget fognak nyújtani.

Ursula von der Leyen elmondta továbbá, hogy a héten újabb 1,5 milliárd eurós támogatást folyósítottak Ukrajnának, hogy fenntartsák az államháztartás és az infrastruktúra működését. Üdvözölte az uniós szintű megállapodást, amelynek értelmében az EU egy éven belül 1 millió lőszert biztosít az ukrán erőknek. Felhívta a figyelmet, hogy a cél érdekében meg kell növelni az európai lőszergyártási kapacitást. „A tagállamok vezetői megvitatták, hogy ezen a téren hogyan lehet ebben a lehető leggyorsabban előre haladni. A bizottság hamarosan olyan jogi javaslattal fog előállni, amely lehetővé teszi az ipari lőszergyártás felgyorsítását” – jelentette be.

Az ukrajnai gabonaexport felgyorsítását elősegíteni hivatott szolidaritási folyosókat az elnök nagy sikernek nevezete, de felhívta a figyelmet, hogy az európai gazdáknak negatív piaci következményekkel kell szembenézniük emiatt. "Sok gabona érkezik az európai piacra, és ez hatással van az árakra. Azok a frontországok, amelyek a legtöbbet segítenek a szolidaritási folyosók működtetésében, nem szenvedhetnek hátrányt. Első lépésként több mint 56 millió eurót mozgósítottunk a mezőgazdasági vésztartalékból. De ez nem elég, így megvizsgáljuk, hogyan növelhetnénk ezt a támogatást az érinettet termelők számára" - hangsúlyozta.

Charles Michel, az Európai Unió tagországinak vezetőit tömörítő tanács elnöke a kétnapos EU-csúcs első munkanapját követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az EU egységes a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) az ukrajnai háborúban elkövetett bűncselekmények elszámoltatását célzó munkájának támogatása és azon intézkedése mellett, hogy vizsgálatot folytat az ukrán gyerekek Oroszországba való elhurcolása miatt.

A tagállami vezetők üdvözlik, hogy a közösség többek között lőszertámogatást biztosít a megtámadott országnak - mondta a tanácsi elnök, majd hozzátette: uniós szintű együttműködésre van szükség a gyártási kapacitás növeléséhez, a közös beszerzés és a szállítás lebonyolításához.

Charles Michel hangsúlyozta továbbá, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatban az elszámoltathatóság és a nemzetközi jog érvényesülésének támogatása mellett fontos az élelmiszerbiztonság fenntartása, valamint az ukrán békeformula támogatása is.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?