Von der Leyen: az élelmiszer az orosz terrorfegyver-arzenál részévé vált

Az élelmiszer bekerült az orosz rezsim terrorfegyver-arzenáljába, csak így lehet azt jellemezni, hogy Moszkva blokád alá vont 20 millió tonna ukrajnai gabonát, és a szántóföldeket támadja, ellehetetlenítve az ukrán gazdák munkáját – jelentette ki Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban.

A május 30–31-i rendkívüli uniós csúcs eredményeit összefoglaló parlamenti vita keretében az elnök elmondta: az oroszok által okozott élelmiszerválság miatt mintegy 250 millió embert fenyeget élelemhiány. Ha csak 1 százalékkal emelkednek az energiaárak, akkor is legalább 10 millió ember lesz kitéve a mélyszegélység kockázatának. „Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszív háborúja az, ami az élelmiszerbiztonságot fenyegeti, semmi más” – nyomatékosította Von der Leyen.Ursula Von der Leyen az Európai Parlament ülésén Strasbourgban | Fotó: Agerpres/EPA

A bizottság elnöke arról is beszélt, hogy a hatodik uniós szankciós csomag, amely embargót vezet be az orosz olaj 90 százalékára, „nagy előrelépés, azonban most a gázt kell célba venni”. Mint mondta, ennek megvalósításához a 300 milliárd euró költségvetésű RePowerEU projektet terjesztette elő a bizottság. Mint mondta, fontos, hogy megbízhatóbb szállítótól – például az Egyesült Államoktól – szerezzen be az EU, és következetesen ruházzon be a megfelelő infrastruktúrákba. Felhívta a figyelmet az energiatakarékosságra is: „ha az EU-ban 2 Celsius-fokkal kevesebbre fűtünk, azzal megtakarítjuk az Északi Áramlat 1 vezeték által szállított gáz teljes volumenét.”

Von der Leyen arra is rámutatott, hogy az EU keveset fektet a védelembe. „Míg az EU-ban egy évtized alatt 19 százalékkal növeltük a védelmi költségvetést, addig az az Egyesült Államokban 65 százalékkal, Oroszországban 300, Kínában pedig 600 százalékkal emelkedett” – hívta fel a figyelmet.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke beszédében kiemelte: alternatív logisztikai megoldásokat és szállítási útvonalakat kell kidolgozni, hogy az Ukrajnában rekedt gabona eljusson a piacokra. Ehhez globális megközelítés szükséges, mind a 27 uniós tagállamnak együtt kell működnie – tette hozzá. „Nem engedhetjük, hogy Moszkva a szovjetek módjára elkobozza a gabonát, sürgős megoldásokra van szükség, főleg a déli félteke lakóinak élelmiszerellátása szempontjából” – hangsúlyozta. Michel felszólította az élelmiszerválsággal sújtott országokat, hogy ne higgyék el az orosz propagandát, miszerint az uniós szankciók okozzák a válságot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Arra is kitért, hogy Ukrajnának sürgősen anyagi forrásokra van szüksége. Mint mondta, az EU 9 milliárd euró makrofinanciális segélyt nyújt Kijevnek, de miután Oroszország dúlta fel az országot, magától értetődő, hogy Moszkva fizesse meg az újjáépítés költségeit.

Kapcsolódók

Kimaradt?