Az EP hozzáférést kér a helyreállítási alap igénybevételére vonatkozó nemzeti tervekhez

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában teljes hozzáférést kért a helyreállítási alap igénybevételére vonatkozó nemzeti tervekhez, a tagországok vonatkozó lépéseivel kapcsolatos összes információt meg kívánja kapni, véleménye szerint ugyanis csak így biztosítható az uniós pénzügyi eszköz demokratikus ellenőrzése.

Az uniós parlament csütörtöki tájékoztatása szerint a 602 szavazattal, 35 ellenszavazat és 56 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők kijelentették: jogosultak hozzáférni a nemzeti tervek végrehajtásával kapcsolatos összes információhoz.

Kiemelték: számítanak arra, hogy az Európai Bizottságtól megkapják a nemzeti tervekben található háttéranyagokat és a reformok és beruházások összefoglalóit. Véleményük szerint a teljes átláthatóság és elszámoltathatóság növelné a folyamat demokratikus legitimitását.

A képviselők szerint az uniós bizottságnak ösztönöznie kell a tagállamokat, hogy az összes érdekelttel egyeztessenek, mert csak így biztosítható, hogy a civil társadalmat, illetve a helyi és a regionális hatóságokat is bevonják a tervek végrehajtásába.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: Agerpres)

Győri Enikő és Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselők az MTI-hez eljuttatott közleményükben ezzel kapcsolatban azt hangoztatták: az Európai Parlamentnek semmilyen hatásköre sincs a tagállamok nemzeti helyreállítási terveinek jóváhagyásában.

Ezeket a tagállamok nyújtják be, majd az Európai Bizottság értékelését és előterjesztését követően az Európai Unió Tanácsa jogosult jóváhagyni azokat. „Az EP tehát megint szereptévesztésben van, amikor az őt megillető tájékozódáson túl értékelni is szeretné a terveket” – fogalmaztak.

Az uniós finanszírozási eszköz a Next Generation EU nevű helyreállítási csomag központi elemét jelentő forrás. Az eszköz 672,5 milliárd eurót biztosít a beruházások és a reformok támogatására 2018-as árakon számolva. Az összeg 312,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és 360 milliárd euró kölcsönből tevődik össze.

Kapcsolódók

Kimaradt?