Amerikai kormány: történelmi döntést hozott az ENSZ Irán kizárásával a nőügyi bizottságból

Az Egyesült Államok szerint történelmi szavazás történt szerdán az ENSZ-ben, amikor a világszervezet gazdasági és szociális tanácsa kizárta Iránt a Nők helyzetével foglalkozó bizottságból (Commission on the Status of Women).

Jake Sullivan | Fotó: Agerpres/EPAJake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója közleményben reagált a döntésre, amelyet az iráni rezsim elszámoltatásának elemeként említett. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok, partnereivel és szövetségeseivel, folytatja Irán felelősségre vonását a saját polgárai elleni erőszakos fellépés, különösen a tüntetők, valamint nők és lányok elleni lépések miatt.

Hozzátette, hogy Irán elszámoltatásának sorába tartozik az Egyesült Államok által múlt héten hozott három új Irán elleni szankció, amelyeket az iráni rezsim terrort finanszírozó tevékenységével, az emberi jogok megsértésével és az Oroszországba irányuló fegyverszállításokkal indokolt az amerikai kormány.

Iránban szeptember derekán az erkölcsrendészet letartóztatta 22 éves Mahsza Amini iráni kurd nőt, mert állítólag megsértette az iszlám köztársaság szigorú öltözködési szabályait, majd az őrizetben meghalt, vélhetően a rendőrök halálra verték. Ezt követően tiltakozáshullám tört ki az országban, a hatóságok mindazonáltal „zavargásokról beszélnek”, és a síita állam külföldi „ellenségeit és ügynökeiket” teszik felelőssé a megmozdulásokért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?