Állítólag az iszlámot megtagadó Afd-szimpatizáns a magdeburgi gázoló
A szaúdi származású férfi azért kapott politikai menedékjogot, mert az iszlám megtagadása miatt halálosan megfenyegették.
Magdeburgban őrizetbe vették a pénteki tömeges gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost, aki a várostól délre fekvő Bernburgban él és dolgozik – közölte Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szombaton.
Tamara Zieschang tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a gyanúsított Szaúd-Arábiából származik, 2006 óta tartózkodik Németországban, és állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
Biztonsági források a dpa német hírügynökséggel közölték, hogy a gyanúsított 50 év körüli, és nem volt a bűnüldöző szervek látókörében ismert iszlamistaként, írja az MTI.
Szaúd-Arábia külügyminisztériuma az X-en elítélte a támadást, a gyanúsított megemlítése nélkül. “A királyság megerősíti az erőszakot elutasító álláspontját, együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak, valamint a Német Szövetségi Köztársaság kormányának és népének, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek” – áll a közleményben.
A Spiegel alapján a 444.hu azt írja, hogy az elkövető a szaúd-arábiai Hofuf városában született Taleb A., és 2006 márciusában érkezett Németországba tanulni. A Frankfurter Rundschau című lapnak adott korábbi interjúja szerint 2016 júliusában menedékjogot kapott, mert halálosan megfenyegették, amiért megtagadta az iszlámot. Taleb A. szakmája szerint pszichiáter és pszichoterapeuta, a Halle és Magdeburg között fekvő, 32 ezer lakosú Bernburgban élt és dolgozott.
Taleb A. évek óta aktivistaként is dolgozott, különösen szaúd-arábiai nőknek adott tanácsokat, hogyan meneküljenek el az országukból, és egy olyan honlapot üzemeltetett, amelyen a német menekültügyi rendszerrel kapcsolatos információk voltak. A német menekültügyi rendszer szerinte „egy út volt a nők számára, hogy szabadok legyenek”. Ugyanakkor az X-en azt írta ki: „Németország a határokon belül és kívül is üldözi a szaúdi menedékkérő nőket, hogy tönkretegye az életüket”.
„Németországnak meg kell védenie a határait az illegális migrációval szemben”– posztolta novemberben a férfi, ahogy azt is, hogy „Németország iszlamizálni akarja Európát”. Más bejegyzésekben nyíltan szimpatizált az AfD-vel, és a szélsőjobboldali párttal közös projektet álmodott meg: egy akadémiát a volt muszlimok számára. „Ki harcol még az iszlám ellen Németországban?” – írta.