Szaúdi orvos vezette autó hajtott emberek közé a magdeburgi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, sokan megsérültek, és halálos áldozatok is vannak – adta hírül az MTI a helyi hatóságok közleménye alapján.
Magdeburg polgármestere szerint egy ember meghalt, több mint ötvenen megsérültek. Nancy Fraeser belügyminiszter nemrégiben szólította fel a lakosságot, legyenek éberek a karácsonyi vásárokon, konkrét veszélyeket azonban nem említett. Reiner Haseloff száz-anhalti tartományi miniszterelnök megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt.
A gépkocsit egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású férfi vezette. Az autóval a karácsonyi vásárban emberek közé hajtó támadó még 2006-ban érkezett Németországba, Magdeburgban élt és dolgozott. A férfi a kőtömbökkel megerősített védelmi rendszert kijátszva hajtott az emberek közé, ami egyértelműen helyismeretre vall.
A szakértők szerint egyre több jel mutat arra – és a pénteki támadás is ezt erősíti meg – hogy az a tény, hogy egy bevándorló munkahellyel rendelkezik, még nem feltételenül jelenti azt, hogy integrálódott.
A támadásban mintegy 60-80 ember megsérült, köztük többen súlyosan és a halálos áldozatok számának emelkedésétől kell tartani.
A magdeburgi támadás hatására Thüringia tartományban egy másik karácsonyi vásárt már bezártak, mert ott is támadástól tartanak.