Állítólag a tálib vezetés nem tudta, hogy az al-Kaida vezetője Afganisztánban tartózkodott

Az Afganisztánt vezető tálibok csütörtökön bejelentették, hogy nyomozást folytatnak azzal az amerikai állítással kapcsolatban, mely szerint Ajmán az-Zaváhírit, az al-Káida terrorszervezet vezetőjét amerikai dróntámadásban ölték meg a hétvégén Kabulban.

A tálib vezetés a közleményben kitartott álláspontja mellett: „nem volt tudomása a terrorista vezér afganisztáni tartózkodásáról”.

Ez a nyilatkozat volt az első eset, hogy a tálib vezetés megszólalt a vasárnapi dróntámadással kapcsolatban, amelyben a terrorszervezet vezetője életét vesztette egy olyan ház erkélyén, amely hatóságilag védett volt, és amely amerikai tisztségviselők szerint egy magas rangú tálib vezetőhöz köthető.

Ajmán az-Zaváhíri amerikai likvidálása nyomán tovább romlott a már eleve feszült viszony a tálibok és a Nyugat között, különösen annak fényében, hogy Kabulnak sürgősen nagy mennyiségű készpénzre van szüksége az afganisztáni „gazdasági katasztrófa” kezeléséhez, amely az amerikai csapatok egy évvel ezelőtti kivonását követte.

Fotó: Twitter/Al Jazeera English

A tálibok az amerikai féllel kötött 2020-as dohai megállapodásban vállalták, hogy nem fogadnak be és nem rejtegetnek al-kaidás terroristákat vagy olyan embereket, akik fenyegetik az Egyesült Államokat.

A csütörtöki nyilatkozatban a tálibok az ezzel kapcsolatos aggodalmakat igyekeztek szétoszlatni. Állításuk szerint „utasították a nyomozó és hírszerző hivatalokat, hogy folytassanak alapos és átfogó nyomozást a fent említett események különböző aspektusaival kapcsolatban”.

A nyilatkozat biztosítéknak szánt kijelentéseket is tartalmazott a Nyugat számára, többek között azt, hogy „Afganisztán területéről semmiféle veszély nem leselkedik más országokra, így az Egyesült Államokra sem”.

Leszögezték: a tálibok a dohai megállapodás végrehajtását akarják.

A múlt évszázadban még zömmel öreg épületekből álló Sirpur kerület lakóit felverte álmukból a vasárnap kora hajnali légicsapás. A kerületet házait 2003-ban teljesen ledózerolták, hogy luxuslakásokat építsenek a helyükön a Nyugat által támogatott afganisztáni kormányzat és a nemzetközi segélyszervezetek tisztségviselői számára.

A 2021. augusztusi amerikai katonai kivonulást követően a tálib vezetés magas rangú tagjai költöztek be a kerület elhagyott lakásainak egy részébe.

Amerikai tisztségviselők szerint az al-Káida vezetője Szirádzsuddín Hakkáni tálib belügyminiszter egyik fő tanácsadójának lakásában tartózkodott. Hakkáni a tálibok egyik helyettes vezetője, aki a mozgalom egyik erős frakciójának, az úgynevezett Hakkáni-csoportnak az irányítója.

A Hakkáni-hálózat egy afganisztáni iszlám lázadó csoport, amely az azonos nevű család köré épült. A hálózat az 1980-as években a megszálló szovjet csapatok ellen harcolt, majd az elmúlt 20 évben az amerikaiak által vezetett NATO-csapatok és az afgán kormányzat ellen küzdött.

Az Egyesült Államok kormánya továbbra is fenntartja azt a 10 millió dolláros (3,9 milliárd forint) vérdíjat Szirádzsuddín Hakkáni elfogásáért, akit az amerikai csapatok és afgán polgári lakosság ellen elkövetett támadások miatt keresnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?