banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Alexander Stubb nyerte a finn elnökválasztást

Alexander Stubb egykori miniszterelnök bejelentette győzelmét a finn elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában – tájékoztat az MTI.

Az YLE finn köztelevíziónak a szavazatok 99,3 százalékos összesítésén alapuló, a tévé honlapján közzétett előrejelzése szerint Stubb a jobbközép Nemzeti Koalíciós Párt (KOK) jelöltjeként a voksok 51,7 százalékát kapta, míg a liberális zöldpárti Pekka Haavisto volt külügyminiszter a szavazatok 48,3 százalékával a második helyen végzett.

Stubb kijelentette, hogy győzelmét élete legnagyobb megtiszteltetésének tartja. Úgy fogalmazott, nyugodtnak és alázatosnak érzi magát, ugyanakkor végtelenül boldognak és hálásnak. Haavisto előzőleg már jelezte, úgy látja, hogy vereséget szenvedett és gratulált Stubbnak a győzelméhez.

„Úgy vélem, Finnországnak jó elnöke lesz. Alexander Stubb tapasztalt, a feladathoz értő személy” – jelentette ki Haavisto. A finn igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint a több mint 4,5 millió választópolgár 67,6 százaléka, vagyis több mint 3 millióan járultak a szavazóurnákhoz.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök az X-en azt írta: „Meleg üdvözletem Alexander Stubbnak. Finnország közeli barátunk és partnerünk”.

Az új finn elnök március elsejével veszi át a tisztséggel járó teendőket Sauli Niinistö leköszönő államfőtől.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?