Afgánokat toloncoltak haza Németországból

28 afgán menekültet toloncolt vissza a hazájába Németország, először azóta, hogy a tálibok átvették a hatalmat az országban, írja a 444.hu. A deportáltakat Lipcséből Kabulba szállították, előzőleg fejenként ezer eurót kaptak.

Steffen Hebestreit kormányszóvivő az érintetteket elítélt bűnözőknek nevezte, akiknek nincs joguk Németországban maradni, de nem részletezte, hogy miért büntették meg őket.Kabuli utcakép | Fotó: Agerpres/EPA

„Németország biztonsági érdekei egyértelműen felülmúlják a bűnözők és a nemzetbiztonságot veszélyeztető személyek védelmére vonatkozó igényeket” - mondta Hebestreit.

A DPA hírügynökség szerint az afgánok által elkövetett bűncselekmények között nemi erőszak, gyújtogatás és emberölés is szerepelt. A Die Zeit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket említ.

A német kormány nem közvetlenül tárgyalt az afgán hatóságokkal, hanem Katar közvetítésével járt el. A repülőgép fedélzetén nem voltak német rendőrök sem, hogy elkísérjék a kitoloncoltakat. Bár az akciót hónapok óta előkészítették, végül most, egy héttel a solingeni támadás után történt meg, ahol egy menedékkérő szíriai állampolgár késsel támadt egy városi fesztivál látogatóira, és három ember meghalt. Később kiderült, hogy a támadót már egy évvel ezelőtt ki kellett volna toloncolni Bulgáriába, ami az első uniós beutazó országa volt, de erre nem került sor.

A szövetségi belügyminisztérium vezetője, Nancy Faeser a solingeni terrortámadásra adott „kemény válasznak” nevezte az intézkedéscsomagot. Faeser ugyanakkor megjegyezte, csak azért, mert a támadás után történt, ez nem jelenti azt, hogy az iszlamizmus elleni küzdelem érdekében korábban nem végeztek volna munkát.

„Németország ma 28 bűnözőt toloncol ki Afganisztánba. A mi biztonságunk számít, a jogállamunk cselekszik. Szeretnék köszönetet mondani a szövetségi rendőrségnek és a tartományoknak a szoros együttműködésért” – írta a szövetségi belügyminiszter az X-en.

Olaf Scholz német kancellár a kitoloncolásokat „egyértelmű jelnek” nevezte, hogy a bűnözők nem számíthatnak arra, hogy nem toloncolják ki őket. Faeser arról is beszélt, hogy szigorítani kell a Németországban tartózkodó külföldiekre vonatkozó törvényeket, és mindenkit ki kell toloncolni, akinek nincs német útlevele, és „dicsőíti a terrorcselekményeket ebben az országban”. Emellett sürgette, hogy egy új törvénymódosítással korlátozzák a kések birtoklását közterületen, és csak 6 centiméternél nem hosszabb pengék legyenek megengedettek (jelenleg ez a határ 12 centiméter).

Annalena Baerbock külügyminiszter mindeközben bírálta az afgánok kitoloncolását, szerinte ez a tálibok hatalmának közvetett elismeréséhez vezethet. Később ugyanakkor azt mondta, a Szíriába és Afganisztánba való kitoloncolás eseti alapon lehetséges.

Miután a tálibok 2021 augusztusában hatalomra kerültek Afganisztánban, Németország tömegesen kezdett afgán menekülteket befogadni. Vízumot, később tartózkodási engedélyt kaptak az országban, valamint lakhatást és juttatásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?