Kissinger a németeknek: súlyos hiba volt ennyi különböző kultúrájú, vallású és felfogású embert beengedni

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint aggodalomra adnak okot azok a képsorok, melyek a Hamász palesztin terrorszervezetet éltetik Berlin utcáin Izrael megtámadása után. A Magyar Nemzet által idézett politikus szerint mindez annak a jele, Németország túl sok külföldit engedett be az országba. 

Súlyos hiba volt ennyi, teljesen különböző kultúrájú, vallású és felfogású embert beengedni – szögezte le Kissinger a brüsszeli Politico hírportál közlése szerint. A volt külügyminiszter a német Welt televíziós csatornának adott interjújában arról is beszélt, a Hamász nyílt agressziójára büntetést kell kiszabni, majd a háború további eszkalációjának veszélyére figyelmeztetett. Álláspontja szerint a palesztin terrorszervezet és támogatóinak célja kizárólag az lehet, hogy mozgósítsák az arab világot Izrael ellen, és letérjenek a békés tárgyalások útjáról.

Henry Kissinger bírálta a német Wilkommenskulturt Fotó: Wikipédia

Felidézte, az 1973-as jom kippuri háború során is hasonló esetről volt szó, akkor az Egyiptom és Szíria vezette arab koalíció indult meg Izrael ellen. Kissinger azonban azt sem tartja kizártnak, hogy Izrael fellép Irán ellen, amennyiben bebizonyosodik, hogy a perzsa ország keze is benne van a közel-keleti ország megtámadásában. A volt külügyminiszter szerint Oroszország ukrajnai agressziója, valamint a Hamász által kirobbantott újabb háború „alapvető támadást jelent a nemzetközi rendszer ellen”.

Az utóbbi napokban Nyugat-Európa több nagyvárosában - így Berlinben, Londonban, Birminghamben, Rotterdámban - utcára vonultak a palesztinok és a Palesztinával szimpatizáló csoportok, hogy „ünnepeljék” a Hamász terroristaszervezet szombaton kezdődött izraeli mészárlását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?