A szervezők szerint harmincezres tömeg vett részt az idei Budapest Pride-felvonuláson

Vedd vissza a jövőd! szlogennel rendezték meg a 26. Budapest Pride fesztivált lezáró felvonulást szombaton, amelyen a szervezők szerint „minden várakozást felülmúló harmincezres tömeg vett részt”.

Az LMBTQ-közösség egy hónapon át tartó rendezvényének lezárásaként a résztvevők a Madách Imre térről a Szabadság hídon át a Tabánba vonultak. A szervezők közleménye szerint az idei Pride-felvonulás volt az eddigi legnagyobb Magyarországon, „minden várakozást felülmúló harmincezres tömeg vett részt”, írták.Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A menet célállomásán Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, azért vesz részt a rendezvényen, mert nem bírja elviselni azt a politikát, „ami nap mint nap egyre gonoszabbá akarja tenni (...) az embereket”. Hozzátette, emellett ezt azért is kötelességének érzi, mert a sokszínű, befogadó Budapest „szolgálója” és amikor valakit bántanak az országban, akkor ő akar lenni az emberek helyett a pajzs, a céltábla.

„Hetero vagyok, a többséghez tartozom, de tudom azt, hogy a többséghez tartozni nem privilégium, nem hatalom, amivel vissza kell élnünk. A többséghez tartozni felelősség, hogy mindaz, ami nekem megadatott, mindenki másnak is megadatott legyen ebben a városban és ebben a hazában” – fogalmazott. Azt mondta, keresztényként tudja, hogy mindannyian a Teremtő képére lettünk teremtve. „Bár nem vagyunk egyformák, egyenlők igen” – jelentette ki, hozzátéve: „amíg nem vagyunk mindannyian szabadok, addig egyikünk sem szabad”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A felvonulással egyidőben több ellentüntetés is zajlott Budapesten. A Fővám téren ellentüntetők csoportja fogadta a felvonulás résztvevőit. A kordonnal elzárt demonstrálók „STOP LMBTQ” molinót tartottak a magasba és a „Tiltsák be!”, valamint a „Mocskos Pride!” rigmust skandálták. Előzőleg az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán a European Patriots Unite nevű szervezet tartott demonstrációt.

Ezeken Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és Volner János független országgyűlési képviselő, a Volner Párt elnöke szólalt fel. Előbbi arról beszélt, hogy a globalista erők gyarmattá akarják tenni a Szent Korona országát, ezek „előretolt egységei a szexuális deviánsok”, és hogy Magyarország bástya a liberális „gőzhengerrel” szembeni szabadságharcban, a normalitás védelmében. Volner pedig a magyar kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazáson való részvételre buzdított.

Kapcsolódók

Kimaradt?