A magyar vízügy megtette az intézkedéseket a szamosi szennyezés elhárítására

A vízügy megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Szamoson Romániából érkező nehézfémszennyezés ne jusson ki a mederből, a katasztrófavédelem pedig folyamatosan monitorozza a folyóvizeket – tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-t.

A vízügy zsilipeket és csatornákat zár le, a katasztrófavédelem pedig felállította a mobil laboratóriumát az érintett határszelvényben.

Szerda kora délután a Nemzetközi Riasztó Rendszeren keresztül a román fél arról értesítette az Országos Vízügyi Főigazgatóságot, hogy Románia területén bányameddőből származó nehézfémszennyezés érte a Szamost. Ezt követően az emberi egészség, illetve a vizek és a természeti környezet megóvása érdekében az OVF főigazgatója a védekezési munkálatok összehangolására és vezetésére elrendelte az Országos Műszaki Irányító Törzs működtetését.

A szennyezés a Szamoson csütörtökön hajnali 1 órakor ért magyar területre Romániából. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Csengernél hajnali 2 órakor vett mintákban az oldott cink, réz, alumínium és vas koncentrációja volt határérték feletti, ám a 4 és 6 órai mintavételi eredmények alapján a szennyezés jelentősen, határérték közeli, illetve alatti értékre csökkent. Cianidot nem tartalmaz a szennyezés.

Az OVF közleményében azt írta: a vízügy a zsilipek és csatornák lezárásával, a csóva útjának állandó követésével, a vízmintaeredmények folyamatos elemzése alapján gondoskodik arról, hogy a szennyeződést a mederben tartsa, az a lehető legkisebb mértékben juthasson élő szervezetbe.Egy máramarosi zagytározóból ömlött a Láposba, onnan a Szamosba a szennylé | Fotó: a román vízügyi igazgatóság Facebook-oldala

Az érintett vízügyi igazgatóságok a területükhöz tartozó szakaszon értesítették a vízhasználókat a várható szennyezésről. A zsilipek és csatornák lezárása mellett a gátőrök a Szamos teljes szakaszán állandó és fokozott figyelőszolgálatot látnak el – ismertették.

Ugyanakkor a hatóságok folyamatos mintavételezést végeznek a Szamoson és a Tiszán, nyomon követik a szennyezéscsóva hosszát és levonulását, elemzik a sebességét, valamint a hígulását a Tisza- és Bodrog-befolyásoknál. Továbbá a laboratóriumi eredmények segítségével ellenőrzik a terhelés mértékét.

Az előrejelzések szerint a szennyezés a Szamosból a Tiszán Vásárosnaményba feltehetően csütörtökön kora délután, míg Tokajba, illetve Tiszalökre február 20-án szombaton érkezik. Azzal számolnak, hogy a Bodrog magas vízhozama miatt a hígulás Tiszalöknél már olyan mértékű lesz, hogy a szennyezés megszűnik, az ártalmas komponensek mennyisége a határértékek alá süllyed.

A laboratóriumi eredmények függvényében, amennyiben szükséges, a védekező intézkedéseket a Tisza további szakaszára is kiterjesztik – olvasható az OVF közleményében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?