A helyi koalíciók és függetlenek sikerét hozták az önkormányzati választások Csehországban

A hagyományoknak megfelelően a különféle helyi koalíciók sikerét hozták a hét végi regionális önkormányzati választások Csehországban – derült ki a cseh statisztikai hivatal által vasárnap délelőtt közzétett végleges eredményekből.

A 6400 csehországi település 62 500 önkormányzati képviselői mandátumából mintegy 44 ezret szereztek meg a sokszínű helyi koalíciók és független jelöltek.

A parlamenti politikai pártok közül már szintén hagyományosan a kereszténydemokrata KDU-CSL volt a legsikeresebb, amely önállóan 2716 mandátumot szerzett. A második helyen a Polgármesterek és Függetlenek - Független Jelöltek (STAN-NK) koalíció végzett 1886 mandátummal. A szintén kormánykoalíciós Polgári Demokratikus Párt (ODS) 1600, az ellenzéki ANO pedig 1564 mandátumhoz jutott. A 2018-as önkormányzati választásokhoz viszonyítva a STAN, valamint a képviselőház kívüli szociáldemokraták és a kommunisták jelentős mandátumveszteséget könyvelhettek el.  Megerősödött viszont az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom.

Illusztráció: Wikipédia

Míg a kisebb településeken induló különféle koalíciók nagyon tarkák és politikailag besorolhatatlanok, addig a regionális központokban, a nagyobb városokban már az országos politikai erőmegoszlás szerint is értelmezhetőek az eredmények. Ezen a téren mérsékelten erősödött az ANO.

Az Andrej Babis volt kormányfő vezette mozgalom a 14 csehországi régió központjaiból nyolcban győzött, míg a kormánykoalíció pártjai hatban beleértve az önálló régiónak számító Prágát is.

Kormánykoalíciós önkormányzati siker született a Morvaország fővárosának számító Brünnben, míg a morva-sziléziai Ostrava az ANO kezében maradt. Hogy ki fogja ténylegesen irányítani az egyes régiókat az azonban többnyire még kérdéses, mert gyakori eset, hogy a különféle helyi koalíciók kiszorítják a hatalomból a választási győzteseket.

A párhuzamosan megtartott részleges szenátusi választáson csak három jelölt szerzett most mandátumot, így a további 24 szenátori hely sorsa az egy hét múlva esedékes második fordulóban dől el. A kormánykoalíciós pártoknak 18, az ANO mozgalomnak 17 jelöltje lesz a második fordulóban. Függetlenül az eredménytől azonban már most biztos, hogy a kormánykoalíció továbbra is megtartja többségét a 81 tagú parlamenti felsőházban. 

Az önkormányzati választásokon a részvétel 46,1 százalékos, míg a szenátusi választásokon 42,7 százalékos volt.

Kormánykoalíciós és ellenzéki pártvezérek egyaránt elégedettségüknek adtak hangot. Elemzői vélemények szerint a hétvégi kettős voksolás az ellenzék, elsősorban az Andrej Babis vezette ANO mozgalom mérsékelt sikerét hozta, de a reális politikai erőviszonyokat nem módosítja. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?