Gulyás Gergely: Románia ma demokrácia, de nem jogállam

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint restitúciós ügyekben sztálini alapokon áll a román igazságszolgáltatás. Gulyás Gergely a Mandinernek adott interjújában - amely a portálon vasárnap jelent meg - a Bánffy-perben hozott ítéletre reagálva úgy fogalmazott, Románia ma demokrácia, de nem jogállam.

Gulyás Gergely a Mandinernek azt mondta, nagyon szomorú folyamatként lehet tekinteni arra, ami a román igazságszolgáltatásnál az elmúlt években tapasztalható, és ennek "egy fontos állomása" a mostani ítélet.

A Giurgiu megyei törvényszék szerdán hozott ítélete szerint az erdélyi Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén levő erdők, amelyeket 2007-ben visszaszolgáltattak Bánffy Dániel volt magyar földművelésügyi miniszter örököseinek, most ismét a román állam tulajdonába kerülnek. Az örökösök szerint a giurgiui törvényszék egy koncepciós per alapján kiadott, a kommunista diktatúra szellemét tükröző 1952-es bírói ítéletet használt fel. A bukaresti törvényszék 1952. december 3-án hozott büntetőjogi ítélete szerint Bánffy Dánielt 8 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélték 1940 és 1944 között emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt.

"Mindez kezdődött azzal, hogy egy korrupcióellenesnek nevezett, de valójában politikai célokra, köztük magyarok elleni inkvizícióra felhasznált ügyészség koncepciós eljárásokat indított a magyar közösség számos politikai vezetője ellen" - fejtette ki, hozzátéve, ezek a perek évek óta tartanak, és az eljárások már önmagukban sokak pályáját tették tönkre, és sok helyen nehezítették a magyar politikai közösségépítést.

Megítélése szerint ami a Bánffy-ügyben történt, "nem kevésbé felháborító, csak sokkal látványosabb". Ezzel az ítélettel a román igazságszolgáltatás odáig jutott - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter -, hogy miközben a bíróság egy restitúciós ügyben a tulajdonjog visszaszolgáltatása összes feltételének fennállását megállapítja, a korábbi tulajdonosnak, Bánffy Dánielnek a sztálini diktatúra alatti koncepciós eljárásban kimondott háborús bűnösségére hivatkozással zárja ki a tulajdonjog visszaadását.

Gulyás Gergely emlékeztetett: a második világháború után a román bíróságok a magyar nemesi családok leszármazottait tömegesen ítélték el Bánffy Dánieltől, Wass Albert írón át Bethlen Béla jogász, politikusig.

Bánnffy Dánielt a nácik halálra ítélték

Azt mondta: Bánffy Dánielnél az ítélet képtelenségét jól szemlélteti, hogy Erdélyben 1944 őszén fegyverszünetet követelt, amiért a nácik halálra ítélték. Ez sem volt akadálya annak, hogy a sztálini önkény háborús bűnösnek nyilvánítsa. Az viszont hihetetlen, hogy "a román igazságszolgáltatás mai napig ezen az alapon áll a visszaszolgáltatási ügyekben". A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a román uniós csatlakozás egyik feltétele volt a restitúciós törvény megalkotása. "Ez azonban nagyon sok esetben holt betű maradt" - tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a múlt héten több bírósági ítélet is megütközést keltett az erdélyi magyarság körében, a miniszter emlékeztetett: Péter Ferenc korábbi szovátai polgármesternek, a Maros Megyei Tanács jelenlegi elnökének bírósági ítélet eredményeképpen hárommillió forintnyi bírságot kell fizetnie, mert nem vette le a székely zászlót a szovátai polgármesteri hivatalról, illetve az utolsó tárgyalási nap utáni - új bizonyítékok nélküli - vádmódosítás után magyar fiatalokat öt év végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek terrorizmus vádjával. Ezek alapján "jól látható, hogy nem elszigetelt esetekről van szó" - mondta.

"Az ókori Róma jogállam volt, de nem volt demokrácia. Románia ma demokrácia, de nem jogállam" - jelentette ki. Gulyás Gergely szerint a román igazságszolgáltatás működésének "halk és érdemi intézkedéseket nélkülöző uniós kritikája" jól bizonyítja, hogy az Európai Unió mai vezetésének szemében a jogállamiságnak tartalmi kritériumai nincsenek, a fogalom számukra "valódi értelmet akkor nyer csupán, ha valamely neki nem szimpatikus tagállammal szemben politikai fegyverként használhatja".

Kapcsolódók

Kimaradt?