Magyarország is megemlékezik a roma holokausztról

A roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából a második világháború roma áldozatairól emlékeznek meg számos helyszínen Magyarországon is. Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban és a Nehru parkban gyűlnek össze a megemlékezők.

romamegemlek

A IX. kerületi, Páva utcai emlékközpontban beszédet mond Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Wallenberg Emlékbizottság tagjai közül Schiffer András (LMP) és Balogh András (MSZP), továbbá Izsák Rita, a Tom Lantos Intézet igazgatója. A megemlékezést mécsesgyújtás zárja.

Ezt követően a résztvevők csatlakoznak azokhoz, akik a IX. kerületi Nehru parkban lévő emlékműnél tisztelegnek a holokauszt roma áldozatainak emléke előtt. Itt rövid beszédek hangzanak el, ökumenikus imát mondanak, majd neves roma művészek, állami és civil szervezetek, illetve a magyarországi nagykövetségek képviselői helyezik el koszorúikat. Megemlékezést tartanak Nyíregyházán, Miskolcon, Pécsen, Békésen és Salgótarjánban is.

romak belzecitabor

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ számos országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszámolása során néhány óra alatt több mint háromezer roma férfit, nőt és gyermeket gyilkoltak meg.

„A teljes nemzet összefogására van szükség, hogy a romák kirekesztését és a kisebbségek elleni gyűlöletkeltést meg lehessen állítani, s a cigányság, amely a rendszerváltozás legnagyobb vesztese lett, méltó oktatási és foglalkoztatási helyzetbe kerüljön” – fogalmazott a Fidesz parlamenti frakciója a roma holokauszt évfordulója alkalmából kiadott közleményében.

Az MSZP szerint a roma holokauszt évfordulója kapcsán az emlékezésnek szólnia kell az 1944-es események mellett a jelennek is, amelynek ma „ismét része az a kisebbségellenes, szélsőjobboldali retorika, amely egyszer már végigsöpört a Kárpát-medencén, és nyomában csupán a felfoghatatlan pusztulás maradt” – közölte az ellenzéki párt az MTI-vel.

Mesterházy Attila pártelnök és Teleki László, a párt elnökségi tagja ezt írták közleményükben: „A hétköznapi gyűlöletet övező közöny félreérthetetlen és logikus, de nem elfogadható  következménye a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetnek. Ezért kell felhívnunk mindenki figyelmét arra, hogy a rasszizmus és a fajgyűlölet sem cél, sem eszköz nem lehet a politika kezében”.{loadposition OTP}

A Lehet Más a Politika tagjai szintén megemlékeznek az áldozatokról, és közleményben jelentik ki: elítélik a gyűlölködés és indulatkeltés minden napjainkban tapasztalható megnyilvánulását, hiszen „a náci népirtást az áldozatok megbélyegzése, kirekesztése és fokozatos jogfosztása készítette elő, és az ellenük irányuló uszítás tette lehetővé. Ez soha többé nem fordulhat elő” – fogalmazott Szabó Tímea képviselő. 

Kimaradt?