Spanyolország: a politikával is felhagy a bukott miniszterelnök

Mariano Rajoytól a múlt héten vonták meg a bizalmat, kedden a pártja elnöki tisztségéről is lemondott.

Mariano Rajoy leváltott spanyol miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy végleg visszavonul a politikától. Rajoy kedden lemondott a konzervatív Néppárt elnöki tisztségéről, miután a spanyol parlament előző héten megvonta a bizalmat kormányától.

"Az a szándékom, hogy végérvényesen visszavonulok a politizálástól; van más dolog is, amit csinálhatok az életben" – mondta a 63 éves Rajoy egy privát rádióadónak. "Hihetetlenül mozgalmas politikai életem volt, és úgy gondolom, hogy nincs értelme tovább maradni" – tette hozzá.

Rajoy 15 évig volt a spanyol belpolitikai élet meghatározó alakja. Politikai karrierje 1981-ben kezdődött szűkebb hazájában, Galiciában. 2004 óta állt a Néppárt élén, az országot pedig 2011 decembere óta vezette. Kormányfőként több politikai és gazdasági válságot megélt, köztük a recessziót követő megszorításokat és a katalán függetlenedési kísérletet.

A spanyol demokrácia négy évtizedes történetében először váltott le kormányt bizalmi szavazással a parlament múlt pénteken. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt 180-an támogatták, 169-en szavaztak ellene, és egy képviselő tartózkodott. Rajoy utódjává a szocialista Pedro Sánchezt választották meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?