Fekete, muszlim, menekült – sokakat lenyűgöz egy brit város új polgármestere

Öt évesen került Nagy-Britanniába Szomáliából, és bár még angolul sem tudott akkor, alig 28 évesen Sheffield város polgármestere lett Magid Magid.

Magid magid első látásra úgy néz ki, mint egy amerikai rapper, valójában alig 28 évesen tartalmas életútról számolhat be már most is. Öt évesen került az országba, akkor még a nyelvet sem ismerte. Muszlim vallású és a Zöld Párt tagjaként választották meg a félmilliós Sheffield város polgármesterévé.

"Ha én ezt elérve – mint fekete, muszlim bevándorló – arra késztetek valakit, hogy változtasson a világon egy kicsit, akkor ez az én munkám értelme" – nyilatkozta Magid Magid a The Independentnek.

Beiktatásakor a Star Wars zenéjére vonult be, és édesanyjának köszönte meg, hogy elviselte őt. Öt éves korában az észak-szomáliai Burao városában dúló háború elől menekültek el. Hat hónapon át voltak egy etiópiai menekülttáborban, és onnan kerültek Sheffieldbe.

Magid jó diák volt az iskolában, később pedig tengerbiológiát tanult az egyetemen és a diákszövetség elnöke is lett. "Érdekeltek a problémák, de egészen naiv voltam a politikai kérdésekben" – mesélte. 2015-ben vált a Zöld Párt tagjává, tartva a UKIP-től (Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja) és a menekültellenes retorikától, egy évre rá pedig a városi tanács tagjává választották.

A királynő nagyszerű, de elavult az intézménye

Magid Magid egyébként elsősorban a decentralizált helyi döntésekben hisz, a magánszféra bevonásában az állami közfeladatok és szolgáltatások ellátásába, illetve egy köztársaság kialakításában: "Azt hiszem, hogy Liz [II. Erzsébet királynő] nagyszerű. Kibaszottul lenyűgöző nő. De egy állam örökletes vezetőjének lenni? Na ne. Ez elavult" – magyarázta.

Célja, hogy erősebb kapcsolatot építsen alulképviselt közösségekkel, és azt akarja, hogy az önkormányzati gyűlések szüneteiben varázslók és zenészek adjanak elő – annak erősítéseként, hogy a helyiek szorosabb kapcsolatba kerüljenek a helyi demokratikus intézményekkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?