Több száz menekültet fogtak el egy romániai nagyváros utcáin

A múlt évben a temesvári helyi rendőrség 284 menekültet igazoltatott és adott át a hatóságoknak – számolt be a város polgármestere.

Nicolae Robu elmondta, ezek az adatok eddig nem voltak nyilvánosak, a városvezetés „diszkréten járt el” ezekben az ügyekben. „De eljött az ideje, hogy ismertessük a számokat, mert súlyos problémát jelentenek. Temesváron szinte minden éjjel azonosítanak menekülteket. Mi történne, ha a helyi rendőrség nem tenné a dolgát?” – idézte az elöljárót a tion.ro.

A polgármester elmondta, a városlakók számára egyelőre nem okoztak gondokat a Temesvárra érkező migránsok, de ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek. Közölte, a hatóságok dolgát nehezíti, hogy nem egyértelműek a törvény előírásai ilyen esetekre.

A nemzetközi sajtó szerint Temesvár a szerb határon át Romániába érkező menekültek egyik „állomáshelye”. Nem kívánnak az országban maradni, a Bánság fővárosából próbálnak Németországba és más nyugati államokba eljutni.

Kapcsolódók

Kimaradt?