Évi 400 ezer bevándorló tudná enyhíteni a németországi munkaerőhiányt

Szigorú törvényt kell alkotni Németországban az Európai Unión kívülről érkező munkavállalók bevándorlásáról, hogy csak a képzett munkaerő áramoljék be az országba – hangsúlyozta a német szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) vezetője egy vasárnapi lapinterjúban.

Detlef Scheele a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a munkanélküliséget nem lehet teljes mértékben felszámolni, a többi között azért, mert mindig lesznek vállalatok, amelyek csődbe mennek és dolgozóik átmenetileg állás nélkül maradnak, azonban a teljes foglalkoztatottság, vagyis a 3 százalék alatti munkanélküliségi ráta megvalósítható Németországban.

A BA legutóbbi, áprilisi jelentése szerint a munkanélküliségi ráta 5,3 százalékos, 0,2 százalékponttal mérséklődött márciushoz képest, a regisztrált munkanélküliek száma pedig 74 ezer fővel 2,384 millióra csökkent a 82 millió lakosú országban.

A munkanélküliek számával kapcsolatban Detlef Scheele elmondta, hogy a hivatal most az úgynevezett hosszú távú munkanélküliek – a legkevesebb 12 hónapja állás nélkül lévők – számának csökkentésére összepontosít. A közkeletű vélekedéssel szemben ezeknek az embereknek a legnagyobb része megtalálhatja a helyét a munkaerőpiacon, a 850 ezer fő közül csupán 100-200 ezren vannak, akiket életkoruk, egészségi állapotuk vagy képzettségük miatt nem lehet elhelyezni – mondta.

Kiemelte, hogy a vállalkozások munkaerőigényének kielégítésére hosszabb távon évi 400 ezer bevándorlóra van szüksége Németországnak, és ezt nem lehet fedezni az EU-s társállamokból érkező bevándorlás révén. Ezért mindenképpen meg kell alkotni egy törvényt az EU-n kívülről származó munkavállalók bevándorlásáról.

Azonban „a politikának ügyelnie kell arra, hogy valóban szakemberek érkezzenek az országba, és ne képzetlenek”, ezért szigorú jogszabályt kell kidolgozni – mondta a BA vezetője.

A szabályozásnak tartalmaznia kell azt, hogy csak olyan emberek jöhetnek, akik tanultak külföldön németül, és tudásukat nyelvvizsgával bizonyítják, és a képzettségüket tanúsító okleveleiket is a Németországba költözés előtt kell honosítaniuk. További fontos feltétel, hogy a bevándorlók rendelkezzenek kötelező érvényű állásajánlattal egy német cégtől – mondta Detlev Scheele.

Kiemelte, hogy ellenzi a pontrendszer alapú szabályozást, amelynek révén konkrét állásajánlat nélkül is ki lehet adni a munkavállalási engedélyt. Mint mondta, az olyan klasszikus bevándorlási célpontok, mint Kanada és Ausztrália is egyre inkább azt a megoldást alkalmazzák, hogy a jelentkezőknek a munkavállalási engedély megszerzéséhez bizonyítaniuk kell, hogy lesz állásuk az adott országban.

 A német kormánypártok koalíciós szerződése szerint a 2021-ig tartó ciklusban kidolgoznak egy törvényt az EU-n kívüli képzett munkavállalók bevándorlásáról. Angela Merkel kancellár a héten egy nyilatkozatában azt mondta, hogy az ügy – amely teljes mértékben független a menekültügyi rendszertől – sürgős, és a jogszabály várhatóan a ciklus első felében elkészül.

Kapcsolódók

Kimaradt?