Így segít a hajléktalanokon egy amerikai város

Nagyvállalatok megadózása mellett döntött egyhangúlag az amerikai Seattle önkormányazta, hogy segítsen a hajléktalanokon az így beszedett összegből.

A városi tanács minden nagyvállalati dolgozó után évi 275 dollárt szed be– bár eredetileg 500 dollárt szerettek volna. Ezzel az adózással 48 millió dollárt gyűjthetnek be évente, hogy segítség a megfizethető lakhatás ügyét és a hajléktalanokat segítő szolgáltatásokat.

Az eredeti, ötszáz dollár per fős javaslatot benyújtó önkormányzati képviselők szerint a 48 millió dollár nem elég, de ahhoz, hogy még hat szavazatot az ügy mellé állítsanak és ezzel felülírják a polgármester esetleges vétóját, csökkentették a számokat.

Az Amazon ebben a hónapban megpróbált lépni az akkor még csak várható döntés ellen és leállította egy 17 emeletes épület munkálatait, emellett gondolkodtak azon, hogy egy korábbi épületet kihasználjanak-e. Hétezer új munkahelyet biztosítana ez a két épület. A vállalat csak saját érdekeire gondolt: az alelnök, Drew Herdener közölte, hogy a cég nyugtalan az "ellenséges" hozzáállás miatt, amely megkérdőjelezi, hogy terjeszkedjenek-e a városban.

"Emberek meghalnak a jólét küszöbén. Ez az államban a leggazdagabb város, egy olyan államban, ahol a leginkább regresszív adó van az országban" – fogalmazott Teresa Mosqueda önkormányzati képviselő.

A Seattle-régióban súlyos problémák vannak: a hajléktalanság itt a harmadik legnagyobb az Egyesült Államokban, csak tavaly 169 ember meg is halt közülük.

Kapcsolódók

Kimaradt?