Lemondott New York főügyésze, mert több nővel is erőszakosan bánt

Lemondott New York állam főügyésze, hétfő este, mert kiderült, intim kapcsolataiban többször is erőszakosan viselkedett.

A befolyásos demokrata pártiként számon tartott Eric Schneidermant New York állam szintén demokrata kormányzója, Andrew Cuomo szólította fel lemondásra, miután a The New Yorker című hetilap terjedelmes riportot jelentetett meg az ügyben. Ebben négy nő is azzal vádolta meg Schneidermant, hogy megegyezésen alapuló intim kapcsolatuk során durván viselkedett és erőszakoskodott.

A cikkben két nő arról számolt be, hogy Schneiderman durván beszélt velük, fojtogatta és ütötte őket, emiatt orvosi ellátásra is szorultak, két másik nő pedig, akinek viszonya volt Schneidermannal, nem adta ugyan a nevét a riporthoz, de elmondta, hogy a férfi rendszeresen verte őt.

Eric Schneiderman először tagadta a vádakat, leszögezve, hogy ezeknek amúgy sincs közük a munkájához, távozni nem akart hivatalából, és csak a kormányzó nyilvános felszólítása után nyújtotta be lemondását. Cuomo azonnali vizsgálat megindítására kérte fel a kerületi ügyészt. 

Twitter-bejegyzésében Schneiderman azt írta: "Intim viszony keretében belementem különböző szerepjátékokba és más megegyezésen alapuló szexuális aktusokba. Soha nem erőszakoskodtam senkivel, akarata ellenére senkivel nem volt nemi kapcsolatom, ilyesmire soha nem vetemednék".

A 63 éves Schneiderman, akit a Wall Street megrendszabályozásának elszánt híveként tartanak számon, erőteljes bírálója Donald Trump elnöknek és kormányának. Amióta Trumpot beiktatták hivatalába, többször is nyújtott be ellene perkeresetet, például a bevándorláspolitikáját illetően vagy az abortuszok finanszírozásának ügyében. Több aktivistacsoporttal és szervezettel áll kapcsolatban, és szerepet vállalt a szexuális zaklatások ellen alakult MeToo mozgalomban is. 

A főügyészi hivatal szóvivője nem kívánta kommentálni a történteket.

A New York-i főügyész hivatala az egyik legfontosabb és legbefolyásosabb ügyészi hivatal az Egyesült Államokban, a többi között felügyeli a pénzügyi és bankszektort, amelynek tevékenysége, illetve központi irodái legnagyobb részben New Yorkban és környékén vannak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?