Százakat evakuálnak Berlin belvárosában

Pályaudvart, kórházat, minisztériumokat és nagykövetséget is kiürítenek Berlinben, a napokban ugyanis világháborús bombát találtak egy építkezésen – a tűzszerészek reggel 9-kor kezdtek meg a műveletet és a tervek szerint délben hatástalanítják a robbanótestet.

Az 500 kilogrammos robbanószerkezetet a belvárosban fekvő pályaudvar mellett találták egy építkezésen, hatástalanításának idejére 800 méteres sugarú körben rendeltek el kiürítést. Az intézkedést már egy hete bejelentették, így nem okozott nagyobb fennakadást, amikor péntek délelőtt elkezdték lezárni a területet.

Más nagyvárosok belső kerületeihez képest a berlini főpályaudvar térsége ritkán lakott, de a területen fekszik a szövetségi gazdasági minisztérium és a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) központi épülete, egy bíróság, egy múzeum, több iskola, számos vállalat irodája és két kórház néhány épülete is, amelyeket a dolgozóknak várhatóan kora délutánig el kellett hagyniuk.

A naponta 300 ezer ingázó által használt főpályaudvar közlekedését átszervezték, elterelték valamennyi távolsági, regionális és városi vonatot, és a pályaudvart érintő buszokat és villamosokat is.

Kapcsolódók

Kimaradt?