Indul az évek óta tervezett Árpád-ház program: „Több jel mutat arra, hogy a következő ciklusára készülő Fidesz ismét nemzetpolitikai boomra készül.”

Megszólalt a héten a HVG-ben a hetilap egyik, a Lezsák Sándor játszótere lehet az új régészeti intézet című cikkét név nélkül jegyző munkatársa és beszámol arról, hogy a politikai célú múltépítés jegyében régészeti stratégiát alkot és új régészeti intézetet alapít az Orbán-kormány, melyet az egykori kolozsvári magyar egyetem népszerű oktatójáról, a „kettős honfoglalás” elméletének kidolgozójáról László Gyula professzorról neveztek el. Az intézetalapítással „elindul az évek óta tervezett Árpád-ház program, amelyhez a kormány március 19-én, immár forrást is rendelt: nem is keveset, 1, 2 milliárd forintot, igaz öt évre elosztva. A tervezett mintegy hetven program között szerepel a Kárpát-medencei Árpád-kori templomok felújítása, az egykori királyi temetkezési helyek régészeti kutatása, a királysírok DNS-vizsgálata.” 

„Véleménycikket közölt a Magyar Idők könyvtáros szerzője a magyarok finnugor származásával kapcsolatban, és ebben többek közt azt kifogásolta, hogy a tudomány nem szolgálja ki a közhangulatot, és hogy tudományos módszerekkel bizonyított tények esetleg sértik a magyar néplélek sajátosságait” – számolt be tíz nappal ezelőtt az Index arról, hogy Pap Krisztián könyvtáros a Történelmünk rehabilitációja elkerülhetetlen címmel megjelentetett cikkében hadat üzent minden elevennek és holtnak, aki a magyart a finnugor nyelvcsaládba tartozónak ítélte valaha vagy ítéli manapság.

A harcos bibliotekárius annak apropóján kívánt megszólalni a kormánylapban, hogy Kásler Miklós professzor, a budapesti Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elsőként a Magyar Időknek mondta el: sikerült azonosítani az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból. A szenzációs bejelentést még szenzációsabb követte, ami kiütni volt hivatott a nyelvészeket. Kásler rögtön hozzátette azt is: az általa vezetett kutatócsoport vizsgálataiból pedig az derült ki egyértelműen, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.

Közbevetőleg, hadd jegyezzük meg: a nyelvész szakma ennek a bejelentésnek hallatán azonnal mosolyra derült és derített másokat. Népszerű szórakoztató-ismeretterjesztő internetes hírportáljuk, a Nyelv és Tudomány (nyest.hu) ekképp tudott csak reagálni a bejelentésre: „Ekkora ostobaságot, hogy „eurázsiai, nem pedig finnugor”, ritkán látunk sajtótermékben leírva…Röviden (mert többet nem érdemel): Eurázsia igen nagy, többek közt finnugor nyelvű népek is élnek benne. Az „eurázsiai” szembeállítása a finnugorral azt jelenti, hogy az onkológus szerint a finnugor valamiféle földrajzi kategória, ráadásul Eurázsián kívül helyezkedik el.”

Terjedelmes eszmefuttatásában Pap Krisztián kimutatta: a finnugor származtatást a Habsburgok galád kultúrpolitikája kényszerítette ránk, mert Bécs soha sem akarta engedte a magyar öntudat emelkedését. Hiába volt például a 48/49-es szabadságharc, meg a’ 67-es kiegyezés, hiába köszöntött ránk az első világháborút követően a függetlenség, a finnugor nyelvrokonságot ránk erőltető Habsburg-birodalmi szemlélet mindent túlélt és még ma is fertőz.

Mindenki, aki képtelen volt felismerni, hogy „a finnugor származtatás köztudatba emelése a legnagyobb rombolást a magyarság öntudatára mérte hosszabb távon” megkapta a magáét a históriánk rehabilitációját követelő harcias véleményformálótól. Megtudtuk tőle, hogy a Habsburg „birodalmi beidegződést” a két világháború közti neves történészeink sem tudták levetkőzni, hiszen kivétel nélkül mindannyian az előző ideológia neveltjei voltak. Ezért, mint állította, „hiába viseltetett például Hóman Bálint jóindulattal a magyar történelemmel kapcsolatban, valójában ő sem tudott igazán magyar szemléletű lenni és a magyar történelmet a maga valóságos nagyságrendjében bemutatni.”

Miután tudósunk elverte a port a történészként soha senki által nem megkérdőjelezett Hóman Bálinton, következett a kortárs historikusok megbélyegzése. „A megfelelő szemlélet hiánya okozza mind a mai napig, hogy történészbúváraink többnyire nem tudják meggyőzően és a tényeket a maguk súlyának megfelelően kezelni és interpretálni a múltunkat – érvelt a könyvtáros, majd hozzátette: „gyakorlatilag a magyar történettudomány 150 éve arra törekszik, hogy a szkíta-hun-avar-magyar történeti folytonosság közé éket verjen, és azt minden eszközzel cáfolja.”

Az „elvetemültek” hajlíthatatlansága elképesztőnek tűnik. E megrögzöttséget látva megállapította: „a finnugor nyelvrokonság törvényszerűsége a marxizmushoz hasonlítható.” A lesújtó értékítélet után ott volt a számonkérés is: „A kérdés viszont az, hogy a nemzet magasabb szempontjaiból nézve jogos-e ezen makacskodás.”

Az okfejtésben még sok mindenről szó esik, melyek közül itt csupán egyet említenénk még meg. „Ma ott tartunk, hogy történelmünk fontos alapkérdéseiben éles vita és szembenállás van a tudományos csúcsszervezet, az MTA és a magyar társadalom témára érzékeny széles tömege között.” – fogalmazott az „eszmetörténész”, majd levonta az egyik fő következtetését: „Márpedig egyetlen társadalom sem élhet úgy sokáig, hogy éles ellentmondás álljon fenn a társadalom szellemileg aktív része és az egész társadalmat képviselő tudományos elit között.”

A másik nyomatékos konzekvenciáját, a magyar néplélekre és történeti hagyományokra fittyet hányó tudósok felelősségéről már ismerjük, hiszen azzal indítottunk. Igen bizony, nagy levegőt vett és kimondta a szentenciát, amit érdemes megismételni: a Kalliopénak elkötelezettek Magyarországon, botor módon nem veszik tudomásul, a dolguk valójában az lenne, hogy úgy kutassanak, hogy azzal ne bántsák a magyar hagyományokat és a magyar néplelket.

Az önazonosság-tudatunkat ekképp „helyreállítani” akaró könyvtári dolgozó „finnugor agymenését” (copyright: Tóth Balázs, Index) nem hagyhatták szó nélkül a szakaemberek. Az ELTE Finnugor Tanszékének egyetemi oktatói közösségi oldalukon mondatról mondatra tényekkel, s persze némi humort sem nélkülözve, vitriolosan reagáltak a Magyar Időkben megjelent Pap Krisztián cikkre. A megsemmisítő kritikából csupán egy választ, a kettesszámú dedukcióra vonatkozót idézzük, amelyben egy neves nyelvészünk szavait kölcsönözték: „A tudomány kérlelhetetlen igazságkeresés. Nem lehet a vallás szolgálóleánya, sem a politika prostituáltja.”

Az eddig elmondottak annak okán merültek fel bennünk, mert a Magyar Időkben nem először bukkanunk olyan publikációra, melyekben egyre többen vonják kétségbe a magyar nyelv finnugor eredetét és kardoskodnak amellett, hogy az úgymond Bécs által ránk hagyományozott elmélettel legfőbb ideje lenne végérvényesen szakítani.

Tavaly novemberben Marácz Lászlóval, az Amszterdami Egyetem oktatójával közölt a napilap egy nagylélegzetű interjút. Abban a Hollandiában született nyelvész kifejtette: „a magyar nyelv finnugor eredete ma már tarthatatlan.” Ennyivel nem elégedett meg, hanem amellett érvelt, hogy „az ősi magyar nyelv egyfajta közép-ázsiai központi pozíciót foglalt el”, s mert a török–mongol kapcsolatok intenzívebbek voltak, ezért több a közös gyök és nyelvtani elem is, szemben a finnugor vonatkozásokkal. Fejtegetéseiből ismerősnek tűnhet az a megállapítás, miszerint „a finnugor elméletet olyan emberek írták, alakították és találták ki, akiknek nem volt érdeke, hogy kiderüljön a magyar nyelv eredeti szerkezete.” A gyalázatos mesterkedők pedig szerinte, lám-lám, kik is voltak? Hát, nem éppen „a Habsburg birodalmi rendszernek voltak az itteni megbízottjai”?

Ez év március közepén, éppen a nemzeti ünnep táján a Magyar Idők hétvégi kulturális mellékletében, a Lugasban ismét egy terjedelmes közlemény járta körül a „mik vogymuk”-témát. A természettudósok vagy bölcsészek mondanak-e igazat-vitában genetikai vizsgálatok nyomán a cikkben egy biológiai doktori dolgozat mentén arról cikkeztek: „az eredmények alátámasztják a középkori krónikák állítását, miszerint a honfoglalás a magyarok (legalább) második bejövetele lehetett, és a honfoglalók itt már vélhetően magyar nyelvű népességet találtak.”  Ennek alapján hihetővé válik tehát a székelyek hun hagyománya, sőt jelenlétünk már a honfoglalást megelőzően is a Kárpát-medencében. Mi több, immár annak a tézisnek a meggyőző bizonyítékairól is szó esett, miszerint nem igazán lehet a magyar nyelv finnugor rétegeit a honfoglalókhoz kötni, s így a magyar nyelvben meglévő masszív török nyelvi réteget jó valószínűséggel hun eredetűnek kell tekinteni.

Közben egy hónappal korábban Debrecenben lezajlott az a „nagy őstörténeti csihi puhi”, A honfoglalók származása genetikai és nyelvészeti adatok alapján című konferencia. Erről a Nyelv és Tudomány számolt be hamisítatlan stílusában. A beszámoló szerint a cívis városban e fórumon „forrt a gének vidám tengere”, mivel „nyelvészek, régészek és archeogenetikusok vitatkoztak azon, hogy közülük ki a suszter, akinek a kaptafánál kellene maradnia, miközben Budapesten egy onkológus osztja az észt meg a közvéleményt a Turulok génjeiről.”

Ilyen előzmények után talán érthető, hogy amikor a HVG legfrissebb számában rábukkantunk arra a cikkre, mely arról számolt be, régészeti stratégiát alkot és László Gyuláról elnevezett új régészeti intézetet alapít a budapesti kormány, s ezzel vélhetően újólag fellendülhet a politikai célú múltépítés – a figyelmünket a felfedezésünk azonnal felkeltette. Mivel a publikációban mindannyiunkat érintő tényekre bukkantunk – úgy véltük, az abban foglaltakat feltétlenül érdemes az olvasóinkkal is megosztani.

A nyomtatott hetilapban a Talált pénz: László Gyula Intézet – Régészet – Lezsák-biznisz címet viselő írás, mely online felületen Lezsák Sándor játszótere lehet az új régészeti intézet-re egyszerűsödött, a magyar régészeti szakma mai állapotáról készített helyzetjelentéssel indít:

„Két év múlva, amikor már nem ömlenek az uniós pénzek az országba, beszakadhat a régészeti infrastruktúra. Jelenleg ugyanis a főleg uniós forrásból megvalósított nagyberuházások helyszínén kötelezően elvégzendő, úgynevezett megelőző régészeti feltárások tartják magasan az archeológusok számát. Ráadásul a kormány tavaly ősszel úgy döntött, teljesen kizárja a magáncégeket ebből a jövedelmező üzletágból, és a megyei hatókörű múzeumokra bízza. Így a beruházások csökkenése után a fölös kapacitás foglalkoztatása is az állam gondja lesz.

Az utóbbi nyolc évben nem árult el különösebb empátiát a régészek irányt a hatalom, sőt inkább bűnbakként kezelte az archeológusokat, őket okolva a beruházások lassúságáért. Adminisztratív eszközökkel igyekezett a leletmentő feltárások idejét és költségeit korlátozni. Alig múlt el év, hogy fel ne forgatta volna – néha homlokegyenest ellenkező módon – az ásatások jogi és intézményi környezetét.”

Az, hogy a magyar archeológusok ne lehetetlenüljenek el végképp, nem lehet egyetlen kulturális kormányzat számára sem kívánatos. Felismerve a rájuk leselkedő veszélyt csak üdvözölni lehet, hogy az illetékes tárca lépett, sőt a miniszter egyenesen jó hírekkel szolgált nemrég a szakma sorsáért aggódó régésztársadalom számára:

Az utóbbi hetekben azonban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hirtelen megbeszélésre hívta az MTA régészeti bizottságának és intézetének, a  Nemzeti Múzeumnak, a régészeti tanszékeknek, illetve a megyei hatókörű múzeumoknak a képviselőit. A beszélgetésen forrásaink szerint önkritikus hangot ütött meg, elismerve, hogy a múltban gyakran igaztalan támadásokat kellett elszenvednie a szakmának. Egyúttal jelezte, hogy a nagyberuházások megritkulása után sem hagyja magára az archeológusokat a tárca. Arra kérte a meghívott intézményvezetőket, dolgozzák ki a nemzeti régészeti stratégiát, amihez aztán a kormány majd ad pénzt, paripát, fegyvert. Sokan úgy emlékeztek, a miniszter azt sem rejtette véka alá, hogy szeretné, ha elsősorban a honfoglalás, a magyarság őstörténete lenne a kutatás fő iránya.”

Az emberi erőforrás miniszterének pozitív hozzáállása az eddig mostohagyereknek tekintett magyar régiségtan irányába értelemszerűen örömhír volt az archeológusaink számára. Viszont – amint azt a HVG-s cikk szóvá is teszi – rögtön adódik egy-két bökkenő. Félő ugyanis, hogy miközben vitathatatlan volt Balogh Zoltán jóindulatú kiállása, s ezt a szakma így is tekintette, a folytatásban gondok merülhetnek fel, és nemcsak a hatásköröket illetően.

„Balog gesztusát jó néven veszi a szakma, hiszen évek, évtizedek óta lehetetlen feltárni számos olyan objektumot, amely nagyon fontos lenne egy-egy történeti kérdés tisztázására, és nem áll valamely nagyberuházás útjában. Még azt a római villát sem tárták fel teljesen, amelyet a Seuso-kincs feltételezett elsődleges lelőhelyének sejtenek. Balog ígéretének van azonban két apró szépséghibája. Egyelőre nem tudni, mennyi pénzt rendelnek hozzá, ráadásul a régészet nem Balog tárcájához, hanem az eddig Lázár János irányítása alatt álló Miniszterelnökséghez tartozik.”

Hogy az ügyben érintett két miniszter vetélkedése ténykérdés vagy csupán újságírói feltételezés, azt aligha lenne dolgunk minősíteni. Viszont a kolozsvári magyar egyetem egykori népszerű tanáráról, a Széchenyi-díjas régész-történész-festőművész László Gyuláról elnevezett kutatóközpont létrehozása kapcsán már bennünk is felmerültek kérdőjelek. Amikor a múltév utolsó napjaiban felfedeztük, hogy a 40/2017. (XII. 29.) EMMI rendelet létrehívta az ezer szállal Erdélyhez kötődő őstörténész, a „kettős honfoglalás” atyjaként elhíresült tudós nevét viselő intézetet, melynek hivatását a magyar

„őstörténeti kutatások rehabilitációjában” jelölték meg, bennünk is megfogalmazódott a kétely: vajon miért is lenne szükség egy új intézményre, hiszen akadémiai berkekben már létezik egy ilyen centrum? Igaz, akkor fel se merült számunkra, netán éppolyan „rehabilitációról” lehet majd szó, mellyel a Magyar Idők véleményformáló könyvtárosa minap szembesített.

Aztán a kép kezdett összeállni. Kovács Zoltán kormányszóvivő saját blogján meghirdette, hogy „eurázsiaiak” vagyunk, nem finnugorok. A Heti Válasz pedig március 8-i lapszámában azt derítette ki, az új állami őstörténeti műhely igazgatója ugyanaz a történész, aki részt vett a Kásler onkológus vezette, nagy sajtóvisszhangot kapott III. Béla-kutatásban. Erről persze tudjuk: az Árpád-ház DNS-éről szóló hírből rögtön téves őstörténeti szenzáció lett. Természetesen a hetilap vonatkozó megaösszeállítása kitért az újabban kirobbant „anti-finnugrista” csörte hátterére, beszámolt az archeogenetika legújabb eredményeiről és nem mulasztotta el megpróbálkozni annak feltárásával is, melyik politikus lobbija nyomán jött létre a László Gyula Intézet?

Utóbbival a HVG is megpróbálkozott most: „Mindemellett a kultúrát is felügyelő miniszter bármennyire barátságos is most a régészszakma hagyományos tudományos fórumaival, nem bízik feltétel nélkül meg benne. A Lázár Jánossal fennálló hagyományos vetélkedése mellett ezzel magyarázható a „kettős honfoglalás” elméletének kidolgozójáról, László Gyuláról elnevezett intézet létrehozása is. A magyar őstörténettel foglalkozó, a Balog-tárcához tartozó intézet megalapítása azért is furcsa, mert az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontján (BTK) belül is létezik hasonló témacsoport. Szabados György igazgató nem árulta el a HVG kérdésére, hogy milyen hiátus az, amit nekik kellene betölteniük. Korábban a Heti Válasznak viszont kijelentette: „nem elefántcsonttoronyba zárkózva kívánunk kutatni”. Lapunknak csak annyit mondott, hogy gőzerővel szervezi az intézetet, de annak egyelőre még nincsenek munkatársai, és helyszíne sem.

Annyi kiderült, hogy az új régészeti kutatóközpontnak a Lezsák Sándor-féle Lakiteleki Népfőiskola által bekebelezett Nemzeti Művelődési Intézet ad intézményi hátteret. A Lezsák család több tagja is érdeklődik a korszak iránt, így a fideszes politikus régész lánya, Gabriella. A Balog által összehívott megbeszélésen kizárólag intézményvezetők vettek részt, kivéve Lezsák Gabriellát, az MTA BTK tudományos segédmunkatársát. Lezsák fia, Levente is nagy rajongója az ősmagyarok kultúrájának, apja honlapja szerint lovaskultúra-oktató, és nagy álma a Fehérlófia Lovas Népfőiskola megalapítása.”

Hogy egy sikeres politikai lobbi következménye-e vagy sem A honfoglaló magyar nép élete című megkerülhetetlen őstörténeti munka szerzőjéről elnevezett archeológiai műhely, az számunkra kevésbé bír jelentőséggel. Nézzük inkább a fejlemények biztatónak tűnő oldalát. Amennyiben a most beinduló Árpád- ház program tervezett célkitűzései valóban úgy valósulnak meg az elkövetkezendőkben, ahogyan arról a HVG cikkének záró soraiban olvashattunk, a kezdeményezésnek mi, mindannyian csak nyertesei lehetünk:

„Lehet, hogy a László Gyula Intézet csupán Lezsák Sándor játszótere lesz, de több jel mutat arra, hogy a következő ciklusára készülő Fidesz ismét nemzetpolitikai boomra készül. Elindul az évek óta tervezett Árpád-ház program, amelyhez a kormány március 19-én immár forrást is rendelt: nem is keveset, 1,2 milliárd forintot, igaz, öt évre elosztva. A tervezett mintegy hetven program között szerepel a Kárpát-medencei Árpád-kori templomok felújítása, az egykori királyi temetkezési helyek régészeti kutatása, a királycsontok DNS-vizsgálata. Egyelőre nem tudni, mi fér bele a keretbe. Az bizonyos, hogy 2020. augusztus 20-án nagyszabású kiállítás nyílik a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Ehhez a múzeum Fő utcai épületét 400 millió forintért felújítják.”