Erdélyi magyar joghallgatók is jelentkezhetnek a Kisebbségvédelem Európában nyári egyetemre

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2018-ban immár hetedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni magyarok jog-és érdeksérelmeinek védelmével foglalkozni – derül ki Kisebbségi Jogvédő Intézet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

A nyári egyetem tematikájában a kisebbségvédelem nemzetközi és uniós jogi vetületeire, a nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, illetve a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál. Az előadók között vannak jogászok, politológusok, szociológusok és politikusok, olyan személyek, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztésre és a jogtudatosságra. A képzés nyelve magyar.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nyári egyetem által egy olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő párbeszédre, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. Az előadásokon kívül egyéb csoportos foglalkozásokra és kerekasztal-beszélgetésekre kerül sor, valamint változatos szabadidős, kulturális tevékenységek színesítik a programot.

A nyári egyetem 2018. július 8. és 13. között kerül megrendezésre Martonvásáron és Budapesten. A hallgatók számára a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjat biztosít, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét.

Többek között várhatóan előadást tart Prof. Dr. Varga Zs. András alkotmánybíró, a Velencei Bizottság tagja, prodékán, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék), Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Prof. Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék), Prof. Dr. Kardos Gábor, Európa Tanács, Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, Szakértői Bizottság tagja, egyetemi tanár, tudományok kandidátusa (ELTE-ÁJK, Nemzetközi Jogi Tanszék), valamint Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.

A jelentkezés feltételei

Elsősorban joghallgatók, fiatal jogászok jelentkezését várják, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé teszik a részvételt.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

  • A Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapjáról letölthető regisztrációs ív
  • Magyar nyelvű, fényképes szakmai önéletrajz
  • Motivációs levél

A pályázathoz szükséges dokumentumokat a jogvedo.intezet@kji.hu e-mail címre kell elküldeni. A nyári egyetemen összesen 20 főt tudnak fogadni. Jelentkezési határidő: 2018. május 31.

A szervezőkről, valamint a nyári egyetemről részletesebb információk a jogvédő intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet honlapján, valamint a Facebookon érhetők el itt és itt

A helyszínről

Martonvásár Budapesttől 32 km-re fekvő kisváros, 20-25 perc alatt érhető el a fővárosból. Már a középkorban Fejér megye legnagyobb városa volt Székesfehérvár után. A 18. században a Brunszvik család nagyszabású építkezésbe kezdett, melynek eredménye az impozáns, eredetileg barokk stílusban épült kastély. Itt vendégeskedett a híres zeneszerző, Ludwig van Beethoven, akit szoros kapcsolat fűzött a családhoz. A család híres szülöttje Brunszvik Teréz, aki a Habsburg Monarchiában elsőként alapított kisdedóvót.

A város nevezetességei közé tartozik a Beethoven Emlékmúzeum, mely bemutatja a zeneszerző és a család kapcsolatát. Továbbá itt található az országban egyedülálló Óvodamúzeum, mely a 18. századtól mutatja be az óvodák fejlődését. Figyelemre méltó a kastély körüli angolpark, melyet az árnyas fákon kívül egy kis tó és a benne található sziget színesít. A város főterét több szobor és emlékmű szegélyezi.

A szakmai és kulturális programokon túl, a szállás virágokkal díszített udvarán lehetőség nyílik egy tűzrakóhely melletti közös sütögetésre. A szállásról további információ itt érhető el. A közelben található bolt, gyógyszertár, pékség, kávézó.

A szerdai napon az előadások előtt a résztvevők az Országház épületébe látogatnak majd el. 

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?