Hatszázezer kuporgó agyagfigurával tisztelegnek az első világháború áldozatai előtt

A nyugat-belgiumi Ypres városában 600 ezer agyagfigurából álló új installáció állít emléket az első világháború idején lezajlott csaták civil és katonai áldozatainak.

Az ideiglenes, március 30-tól november 11-ig látogatható emlékmű az egykor szembenálló német és brit alakulatok közötti árokrendszer helyén készül.

Az installáció mintegy 10-15 centiméteres agyagfiguráit 2014-ben kezdték el készíteni a világ több pontján és Ypres városában. A lekuporodó, görnyedő figurák mindegyikén egy-egy áldozat neve és a szobrocska készítőjének neve szerepel, összekötve a múltat a jelennel.

A nyugat flandriai Ypres (flamand nevén Ieper) városa első világháborús szerepe miatt mind a mai napig őrzi szomorú hírnevét, ugyanis annak idején ott volt egy olyan kiszögellés a lövészárkok között, amelyről mind a német, mind a szövetséges haderő úgy érezte, alkalmas lehet az áttörésre.

A csaták mindegyike különlegesen nehéz körülmények között zajlott, a heves esők miatt az egész térség időnként sártengerré változott, amelyben több ezer katona fulladt meg. Ypres döntően hozzájárult ahhoz, hogy a következő nemzedékek az I. világháborút "értelmetlen mészárszékként" értékelték. Négy nagyobb csata zajlott Ypres közelében, köztük a legvéresebb, a harmadik 1917 júliusa és novembere között a környékbeli Passchendaele mellett. Ebben a csatában több mint 550 ezer ember - a szövetségesek közül mintegy 325 ezren (köztük 300 ezer brit) - vesztette életét. A németek ebben a csatában alkalmazták először a mustárgázt mint harci fegyvert.

Az első világégés utolsó két - egy brit és egy amerikai - túlélő katonája 2011-ben hunyt el.

Kapcsolódók

Kimaradt?