Tankönyvekbe kerül a török puccskísérlet

Bekerül Törökországban az ötödik osztályos honismereti tankönyvbe a tavaly július 15-i puccskísérlet, amelynek ürügyén a mai napig több ezer ellenzékit vegzál a hatalom.

Az incidens feldolgozására hat oldalt különítettek el a szerzők. A diákok ebben a fejezetben megismerkednek a puccs, az áruló, a kegyetlenség és a vértanúság fogalmával. Az összeesküvésről szóló rész elején azt kérik a diákoktól, hogy fogalmazzák meg írásban, mit jelent számukra a szabadság. Majd azt kérdezik a gyerekektől, hogy szerintük az állampolgárok hatással vannak-e egy ország vezetőinek a megválasztására.

A tankönyv később párhuzamba állítja a puccskísérlet hős katonájának tekintett Ömer Halisdemirt és a száz évvel ezelőtt élt költőt, Hasan Tahsint. Halisdemir július 15-én Ankarában elsőként nyitott tüzet a puccsistákra, Tahsin pedig a török függetlenségi háború elején, 1919-ben az Izmirt elfoglalni készülő görög katonákra adta le az első lövést.

Az ötödik osztályosok feladatai között szerepel továbbá az is, hogy beszédet kell tartaniuk a függetlenségről, valamint fiktív e-mailt kell írniuk egy külföldön élő, de törökül értő személynek a július 15-én történtekről. A tankönyv egyúttal olyan kérdésekre is választ vár a gyerekektől, mint hogy a történelmi események emlékezete hogyan járul hozzá a nemzet jövőjéhez. "Július 15-én reményeinket, álmainkat, szabadságunkat akarták kivenni a kezünkből. Annak a földnek a gyermekei, amely mások között a költő Yunus Emrét és a filozófus Mevlanát táplálta, a függetlenségért és a jövőért álltak ellen" - áll a könyvben a Habertürk értesülése szerint.

Kapcsolódók

Kimaradt?