Csaknem 500 puccsista pere kezdődött meg Ankarában

A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 486 állítólagos résztvevőjét állították bíróság elé kedden Ankara Sincan nevű külvárosában - jelentette a Dogan török hírügynökség.

Azzal vádolják őket, hogy a hatalomátvételi kísérlet éjszakáján részt vettek az összeesküvés végrehajtásában a török főváros melletti Akinci légi támaszpontról indulva, amely a puccsisták parancsnoki központjaként szolgált. A vádirat értelmében a vádlottak tagjai voltak a puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok irányította nemzetközi mozgalomnak, továbbá megpróbáltak merényletet elkövetni Recep Tayyip Erdogan államfő ellen, valamint megsértették az alkotmányt. A török vezetés szerint Gülen hálózata terrorszervezet, amely hosszú évek alatt szivárgott be az állami és a magánszférába, hogy a hatalom megdöntésére készüljön.

A 486 vádlottból 461-et előzetes letartóztatásban tartanak, 18-ukat bírói felügyelet mellett szabadlábra helyezték, 7-en pedig szökésben vannak. Az utóbbi csoportba tartozik maga az évek óta önkéntes amerikai száműzetésben élő Gülen is, aki tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtek kiterveléséhez, illetve Adil Öksüz, az események operatív vezetője. Öksüz napjaink legkeresettebb embere Törökországban. A per jelentős vádlottjai közé sorolható még Kemal Batmaz, Öksüz segítőtársa, illetve Akin Öztürk, a légierő egykori vezetője.

A keddi tárgyalást a sincani börtön újonnan és kifejezetten a gülenista perekre kialakított óriási tárgyalótermében tartják, számos korábbi perhez hasonlóan. A helyiség több mint 1500 ember befogadására képes. A pert fokozott biztonsági intézkedések kísérik: drónnal figyelik a környéket, a helyszínre vezető utakon ellenőrzőpontokat alakítottak fel, páncélozott járművek és vízágyúk várakoznak a közelben, az épület tetején pedig mesterlövészek őrködnek.

Az ügy tárgyalásai várhatóan augusztus 29-ig tartanak. A török hírügynökségi jelentések nem tesznek említést arról, hogy a vád képviselői milyen büntetés kiszabását kérik a puccsiták fejére, az ismertetett vádpontok alapján azonban akár többszörös életfogytiglani szabadságvesztést is kiróhatnak rájuk.

A vádlottak helyszínre érkezésekor az épület előtt összegyűlt tüntető tömeg azt követelte, hogy halálbüntetéssel sújtsák a gülenistákat. Volt, aki akasztásokhoz használt, fonott hurkot dobott az állítólagos puccsisták felé. Többen olyan narancssárga rabruhát tartottak a levegőbe, mint amilyet a guantánamói amerikai bázison hordanak az ottani foglyok. A gülenista vádlottak ilyen rabruhába öltöztetésének ötletét Recep Tayyip Erdogan elnök vetette fel a közelmúltban.

2016. július 15. éjszakáján a puccsisták elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A katonai felkelés résztvevői páncélosokkal vonultak ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányságra. Az államfő az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt.

Törökországban az elmúlt egy évben a hatóságok több mint 50 ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, és körülbelül 170 ezer ember ellen indítottak eljárást, köztük katonák, rendőrök, bírák, ügyészek, egyetemi tanárok, üzletemberek, újságírók és minisztériumi alkalmazottak ellen. Mindemellett nagyjából 150 ezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából.

Kimaradt?