FRISSÍTVE - Pakisztáni közúti tragédia: közel 150-en haltak meg

Felborult és kigyulladt egy olajszállító tartálykocsi Pakisztánban, az eset következtében legkevesebb 123-an meghaltak – közölték helyi hivatalos források. FRISSÍTÉS: A halálos áldozatok száma 148-ra nőtt.

A szerencsétlenség az ország keleti részén lévő Pandzsáb tartományban történt, a tartományi fővárostól, Lahortól mintegy 400 kilométerrel délnyugatra. Miután a kocsi felborult, helybéliek odaözönlöttek, hogy összegyűjtsék a tartályából kifolyó olajat. A kocsi azonban kigyulladt – egy rendőr beszámolója szerint előbb egy robbanás történt –, ami a halálos áldozatokon túl legalább száz ember sebesülését okozta.

A sebesülteket különböző kórházakba szállították. Az egyik kórház igazgatója azt mondta: 31 sebesült állapota válságos.Az olajat összegyűjteni akaró helybéliek főleg motorkerékpárokon érkeztek a helyszínre – mondták szemtanúk.

A rendőrség közlése szerint a tűzben megsemmisült 75 motorkerékpár és hat gépjármű, köztük egy rendőrségi személygépkocsi. A mentésben a hadsereg is részt vesz, katonák helikoptereken érkeztek a helyszínre.

FRISSÍTÉS: A helyi mentőszolgálat vezetője,  Dr. Mohammad Baqar tájékoztatása szerint a halálos áldozatok száma 148-ra nőtt. Ez a szám még növekedhet, mert 50 sérült kritikus állapotban van.

Néhányan éppen a sofőrnek segítettek kiszállni a megrongálódott vezetőfülkéből, amikor az olaj belobbant. Szemtanúk szerint egy hatalmas robbanást is lehetett hallani, amikor a lángok elérték a tartályt. A tűz ezután pillanatok alatt tovaterjedt, a közelben parkoló autók egymás után kaptak lángra, így az embereknek esélyük sem volt elmenekülni.

Kapcsolódók

Kimaradt?