Letartóztatták a Kék Bálna öngyilkos játék állítólagos irányítóját

Letartóztattak egy fiatalembert Moszkvában, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Kék Bálna nevű öngyilkos játék irányítója – írja a Mirror.

A 26 éves Ilja Szidorov a vallatásáról készült videón elismerte a nyomozóknak, hogy ő vezeti az 50 feladatból álló online játékot. A résztvevőknek a Kék Bálna szabályai szerint többek között meg kellett sebezniük a testüket, horrorfilmeket kellett nézniük, majd napokig nem hajthatták álomra a fejüket. Az utolsó feladat az öngyilkosság volt.

A Mirror szerint eddig a játéknak 32 tinédzserkorú halálos áldozata volt, és Európa-szerte is terjedt. Ilja Szidorov postásként dolgozott, és egy háztetőn vették őrizetbe, amikor egy 13 éves lányt biztatott, hogy ölje meg magát. Csetelésüket megfigyelés alatt tartották a rendőrök, így bukkantak a nyomára.

A brit lap emlékeztet arra, hogy az orosz hatóságok letartóztattak 2016-ban egy másik fiatalembert is, akit szintén a Kék Bálna irányításával gyanúsítanak. Az nem világos még, hogy volt-e kapcsolat Ilja Szidorov és a 21 éves gyanúsított között.

A Kék Bálna jelensége néhány hete a román hatóságok figyelmét is felkeltette. Az ügyészség szerint a játék okozta annak a nagyszebeni lánynak a halálát is, aki lezuhant egy tömbház tetejéről. A Kék Bálnával kapcsolatos kérdőjelekről itt írtunk.

Kapcsolódók

Kimaradt?