Klaus Johannis találkozott a CIA igazgatójával

Az Egyesült Államokban tett látogatása alkalmával a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetőségével is találkozott Klaus Johannis államfő. A CIA igazgatójával, Mike Pompeoval folytatott beszélgetés során olyan témákat érintettek, mint a terrorizmus visszaszorítása, a transzatlanti összefogás, vagy Afganisztán stabilizálása - derül ki az elnöki hivatal közleményéből. 

Klaus Johannis a találkozón kifejtette, Románia fontos partnere az Amerikai Egyesült Államoknak, és hírszerző szolgálatain keresztül is kész hozzájárulni a térség biztonságáért tett nemzetközi erőfeszítésekhez. Az idézett forrás szerint a román államfő és Mike Pompeo a legaktuálisabb politikai-biztonsági kérdésekről is tárgyalt, mint például az Iszlám Állam megerősödése Szíriában is Irakban, Észak-Korea nukleáris fenyegetései, a transzatlanti összefogás, és Afganisztán stabilitásának biztosítása.

A közlemény szerint a CIA vezetője nagyra értékelte együttműködését a romániai partnerekkel, melyekről kijelentette, hogy „az amerikai hírszerzéssel kapcsolatot tartó európai hírszerző szolgálatok csúcsán helyezkednek el” a bizalom és a kifejtett tevékenység szempontjából.

A találkozón George Maior, Románia USA-beli nagykövete, Eduard Hellvig, a SRI igazgatója, valamint Hans Klemm, az USA romániai nagykövete is részt vett - teszi hozzá a közlemény. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?