Trump háborút indított: büntetőcsapást rendelt el Szíria ellen

Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják - közölték amerikai tisztségviselők.

Donald Trump amerikai elnök a floridai rezidenciáján rövid beszédben jelentette be döntését a szíriai célpontok elleni támadásokról. Megismételte, hogy mélyen megrendítette őt a szíriai Idlíb tartományban végrehajtott gáztámadás, és leszögezte, hogy szerinte a korábbi évek erőfeszítései Bassár el-Aszad szíriai elnök álláspontjának, viselkedésének megváltoztatására immár végleg kudarcot vallottak.

Trump elnök diktátornak nevezte Aszadot, és hangsúlyozta álláspontját, miszerint a szíriai elnök rendelte el az idlíbi gáztámadást, melynek során halálos ideggázzal öltek meg ártatlan embereket, köztük gyermekeket. Hozzátette: „Nem lehet vita tárgya, hogy Szíria tiltott vegyi fegyvereket vetett be, s ezzel megsértette a vegyi fegyverek betiltásáról rendelkező nemzetközi egyezményt, továbbá figyelmen kívül hagyta az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgetését is”.

Az amerikai elnök a rövid beszédben felszólította a civilizált nemzeteket, hogy vessenek véget a vérontásnak és a mészárlásnak Szíriában. Egyúttal hangsúlyozta: az Egyesült Államok „létfontosságú nemzetbiztonsági érdeke”, hogy megelőzze és elrettentse a halálos vegyi fegyverek elterjedését és használatát.

Több országot előre értesítettek a támadásról

Az amerikai légicsapásokról először – még Trump elnök beszéde előtt – az NBC televízió adott hírt. Az első információk szerint a Tomahawk manőverező robotrepülőgépek az amerikai haditengerészetnek a Földközi-tenger keleti térségében állomásozó rombolóhajóiról indultak, és a szíriai Homsz közelében lévő légibázisra mértek csapást.

Szavazás nélkül ért véget helyi idő szerint csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsának az április 4-i szíriai feltételezett vegyifegyver-támadással összefüggésben összehívott második rendkívüli ülése a héten.

A CNN hírtelevízió szerint az Egyesült Államok több mint 50 Tomahawkot indított, szíriai légibázisok, kifutópályák, üzemanyagállomások ellen. A CNN arról is tudósított, hogy Washington több országot előre értesített a várható légicsapásokról, a Pentagon – az amerikai védelmi minisztérium – pedig bejelentette, hogy az Egyesült Államok informálta az orosz haderőt is. A légicsapások egyébként nem érintettek olyan térséget a homszi légibázison, ahol orosz haderő állomásozik.

Szaringázzal gyilkoltak

Donald Trump beszéde után nyilatkozott Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó is.

Tillerson, aki szintén Floridában tartózkodik és részt vesz a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatandó tárgyalásokon, közölte: az Egyesült Államok csaknem teljes bizonyossággal tudja, hogy az idlíbi vegyifegyver-támadáskor szaringázt vetettek be.

A megtorló légicsapásokat a miniszter „arányosaknak” minősítette. Majd ismét felvetette Oroszország felelősségét, azt állítva, hogy Moszkva nem ellenőrizte a 2013-ban Szíriával a vegyifegyver-készletének megsemmisítéséről kötött megállapodás végrehajtását. Tillerson szerint Moszkva „vagy cinkos, vagy alkalmatlan egy egyezmény végrehajtására”. Hozzátette: Moszkvát ugyan előzetesen tájékoztatták a mostani légicsapásokról, de nem kérték a beleegyezését.

Három opció volt

Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta: a légicsapások elrendelése is bizonyítja, hogy Trump elnök felkészült a döntő cselekvésre, ha választ kell adni gyűlöletes akciókra.

Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó arról tájékoztatott, hogy az idlíbi gáztámadásra adandó válaszcsapáshoz három opciót vázoltak fel az elnöknek, aki különösen két változatot tartott megfelelőnek, s a döntést végül csütörtökön hozta meg.

A Pentagon szóvivője bejelentette: az amerikai haderő 59 Tomahawk robotrepülőgépet indított, és az első jelzések szerint repülőgépek, hangárok, üzemanyag-, és logisztikai raktárak, továbbá légvédelmi rendszerek és radarok megsemmisítésével sikerült csökkenteni a damaszkuszi kormány képességét újabb vegyifegyver-támadások indítására.

Szíriai agressziónak nevezte a rakétacsapást

A szíriai állami televízió agressziónak nevezte a péntek hajnalban véghez vitt amerikai rakétacsapást. A televízió szalagcíme szerint az Egyesült Államok „számos rakétával” hajtott végre támadást „szíriai katonai célpontok” ellen. A szíriai hadseregre hivatkozva arról számolt be, hogy „vannak veszteségek”. Egy katonai tisztségviselő szerint főleg anyagi károk keletkeztek, ugyanakkor az illetékes nem bocsátkozott részletekbe.

Talal Barrazi, Homsz tartomány kormányzója a televíziónak telefonon nyilatkozva elmondta: a legtöbb csapás a közép-szíriai tartományt érte. Szerinte az amerikai támadás a „fegyveres terrorista csoportok” és az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet céljait támogatja. Hozzáfűzte: „a szíriai vezetés és politika nem fog ettől megváltozni, nem ez volt az első csapás, és úgy vélem nem is ez lesz az utolsó”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?