Szakértők: kampánybeszédre hasonlított Trump beiktatási beszéde

Amerika-szakértők szerint kampánybeszédre emlékeztetett az új amerikai elnök beiktatási beszéde, amelyben Donald Trump saját szavazóbázisához szólt, ostorozta elődeit és a washingtoni elitet.

Nagy Sándor András az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, a beiktatási beszédekben az új elnökök általában meghatározzák a következő négy év irányvonalát és megpróbálnak az alkalom ünnepélyességének megfelelően szólni.

Ez a beszéd nem ilyen volt - közölte, hozzátéve: sokan várták volna Amerikában, hogy Donald Trump "magasabb röptű" beszédet mondjon, és üzenetet küldjön azoknak is, akik nem rá szavaztak. Szerinte az új elnök a kampányában már megfogalmazott "paneleket" erősítette meg, egyszerű üzeneteket fogalmazott meg, egyszerű, rövid mondatokat használt.

Pálmai Zsolt úgy fogalmazott: "nincs kifinomultabb, békülékenyebb Donald Trump". Hozzátette: az új elnök beszédében olyan ügyeket sorolt, amelyeket négy év alatt nem lehet megoldani. A szakértő békülékenyebb víziót várt, és szerinte Donald Trump "kicsit szűk látókörű" volt, amikor megírta ezt a beszédet, mert győzelmét "múló tendenciák" tették lehetővé.

A demográfiai változások nem neki kedveznek, a fiatalok többsége inkább Hillary Clintont támogatta, azok az iparágak, amelyek "rozsdásodásának" vesztesei juttatták győzelemre, nem az amerikai ipar jövőjét képviselik, és ha továbbra is azt hangoztatja, hogy a politikusok hibája, ha valami nem jó az emberek életében, akkor elfelejti, hogy a következő négy évben ő lesz az a politikus, akihez mindezt köthetik - fogalmazott a szakértő.

Nagy Sándor András kitért arra is, hogy az amerikai-magyar kapcsolatokban új fejezet nyithat ez a nap, mert Donald Trump a migráció, a terrorizmus és az Oroszországgal szembeni szankciók kérdésében is hasonló nézeteket vall, mint a magyar kormány.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?