Erdogan: az orosz-török viszony megrontása volt a célja az ankarai merénylőnek

Az ankarai orosz nagykövet elleni gyilkos merényletnek az volt a célja, hogy megakadályozza a Törökország és Oroszország közötti kapcsolatok normalizálását – jelentette ki hétfői videoüzenetében Recep Tayyip Erdogan.

A török államfő megismételte a külügyminisztérium korábbi álláspontját, miszerint az orosz nagykövet ellen elkövetett gyilkos merénylet célja az orosz-török kapcsolatok aláásása volt. Hozzátette azonban: „Azok, akik kárt akarnak okozni Oroszországhoz fűződő viszonyunkban, kudarcot vallanak majd”.

Erdogan elmondta: alkalma volt beszélni orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, akivel egyetértettek abban, hogy ez az akció valóban provokáció volt. A török elnök leszögezte: „Oroszországhoz fűződő kapcsolataink fontosak számunkra, akárcsak az egész térség számára”.

Egyúttal hitet tett az Oroszország iránti szolidaritás mellett, amit szerinte az aleppói evakuálás során sikerült bizonytani is. Elmondta: Putyinnal megállapodott abban, hogy a jövőben a két ország közötti szolidaritást és az együttműködést a terrorizmus elleni küzdelem terén a korábbiaknál is szorosabbra kell fűzni. Erdogan kifejtette azt a véleményét is, miszerint ezt a merényletet a török nép és a török állam elleni cselekménynek tekinti.

Válság után közeledés

Oroszország ankarai nagykövete, Andrej Karlov életét vesztette hétfő este egy fegyveres merényletben a török fővárosban. A kétoldfalú kapcsolatokat a merényletet megelőző egyéves válság, majd az azt követő közeledés főbb történéseit a dpa német hírügynökség foglalta össze.

2015. november 24. után az orosz-török kapcsolatokat mélyülő válság jellemezte. A török légierő F-16 típusú harci gépei lelőttek egy Szu-24 típusú orosz harci gépet arra hivatkozva, hogy török terület felett repült át. Moszkva ezt elutasította. A török fél szerint a pilótát figyelmeztették.

Megtorlásul Oroszország gazdasági szankciókat vezetett be. Megtiltották orosz gyümölcsök és zöldségek behozatalát, orosz vállalkozók nem alkalmazhattak török munkavállalókat. Leállították a törökországi charterjáratokat is, ami súlyos csapást jelentett a törökországi idegenforgalomra.

A „jégkorszak” 2016 júniusában ért véget, amikor a Kremlbe érkezett Recep Tayyip Erdogan török államfőnek Vlagyimir Putyin elnökhöz írt levele, amely tartalmazta az orosz fél által megkövetelt bocsánatkérést. A török kormány ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy a megölt pilóta hozzátartozóitól kért bocsánatot, de nem az orosz kormánytól. Azóta Törökország és Oroszország a gazdasági együttműködés területén közeledett egymáshoz.

Moszkva és Ankara ugyanakkor eltérően ítéli meg a szíriai helyzetet. Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja,Törökország viszont lemondását követeli. A szíriai konfliktussal kapcsolatos nézetkülönbségek dacára mindkét kormány a polgárháború tárgyalásos megoldásával kapcsolatos szándékát hangoztatja. Erre utalt, hogy múlt pénteken Vlagyimir Putyin új Szíria-tárgyalásokat javasolt Oroszország és Törökország vezetésével.

Kapcsolódók

Kimaradt?